… az önleleplező írásaimat osztjátok meg, sokkal többen, ezt vettem észre … és az első TEDx előadás is ettől lett ütős, pénz, siker és nők, hogy vállaltam, magam, a vágyaim, a félelmeim, a nincstelenségem … a második már kimondottan bukásokról szólt … érdekes ez … hogy részben RETTEGTEM kiállni, mert mit fognak szólni, de másrészt épp ettől bizsergetett, izgatott mégis … elképesztően VÁGYTAM már kivágni a rezet, az őszintét … csakis ettől nem tudtam nem megtenni … és megtettem … és megváltozott az életem … és folyamatosan, azóta is … mégpedig AZZAL ARÁNYBAN, amennyire magam vállalni merem … tehát MINDKÉT oldalt … Fény ÉS Árnyék … nem szabad félni … pontosabban szabad, de NINCS mitől.

Napi tapasztalatom, hogy MEG KELL VALLANI, Aki Vagyok, az ESENDŐSÉGET IS.

Meg KELL vallani. … Csak akkor lehet elfogadni. Csak azt lehet elfogadni. Csak akkor lehet engem elfogadni. Mert csak akkor lehet ÉRTENI … csak így lehet szeretni … nem csak így, persze, de így sokkal könnyebb … HA mutatom Aki Vagyok … Fényt ÉS Árnyékot, Vágyakat ÉS Félelmeket, Álmokat ÉS Bukásokat … így lehet IGAZÁN kapcsolódni … HA mutatom … a személyeset, az esendőt, a sebeimet … ha MEREM felmutatni … FELület … ahhoz lehet kapcsolódni, aki vállalja magát … mert aki meri mutatni, az elfogadja … MAGÁT … és így és ezzel engedi meg a másik embernek is, hogy ő is esendő legyen … csakis ÉN húzhatok falat, BENNEM a Fal, ha magam nem vállalom, sose más a hibás … mert hiszen MIND esendők vagyunk … és mélyen benn MIND tudjuk magunkról … és mindannyiunkat zavar, hogy bár igen TUDJUK a jót, de nem mindig van erőnk tenni, mégse … ahogy Pál írta … gyakran érzem magam fogolynak, gyengének, a hús csapdájában vergődőnek … az önfelvállalás tehát ezt IS jelenti … megvallani, MERNI, mutatni … nem csak Fényt és Bölcsességet, de vágyakat, félelmeket, bukásokat IS … a bűnt, ha tetszik … bár nem szoktam így mondani, hiszen “csak” emberség, esendőség … ami a játék lényege, voltaképpen … nem lenne fejlődés, ha nem lennének kihívások … magátólértetődő lenne a bőség megosztása, ha nem félnék a szűkösségtől, és én néha még félek … csakis szolgálnék, ha a siker és a hatalom nem kísértene, és engem néha még kísért … nem lenne kunszt a pár-kapcsolat, ha nem csábítana a szépség, ebben napi szinten bukom … és bár sokat változtam, de mégsem, már nem gondolom, hogy önerőből megoldom … épp EZ a lényeg … végül MEGADOM magam … és EKKOR érkeznek a Kegyelmi pillanatok … szárnyalás … amikhez a csábítás és a bukás kell … mert én csak a verem legmélyén tudtam feladni, magam megadni … miután mindent próbáltam … így derült ki, hogy NEM VAGYOK EGYEDÜL … hogy Rend Van és Szeretet Vezérli a Világot, hogy mindennek Jó Oka van, és értem van, bármi is történik, amit csakis rációm korlátai miatt nem látok mindig így, de az érzéseim tudják … BIZALOM születik a szenvedésben … új Én … ha tetszik: Hit … Nyugalom és Derű és Elfogadás és Felelősség és Hűség … Szeretet.

Így és ettől van ÓRIÁSI ereje a magam vállalásának … mert ez már Én Vagyok.

Mert az önfelvállalásban valahol elvész az én, amikor a teljességem vállalom, ezzel elfogadom, és ezzel belép egy megfigyelő, AKI elfogad, és ekkor átvált az azonosságtudat … énből Énbe … Én Vagyok … EZÉRT ez a kulcs … az önfelvállalás … mindenkinek a maga életében, Fényt ÉS Árnyékot is … ezért EZ a Hitelesség, a Valódi Erő, sőt a Világ Változásának kulcsa … hogy vállalom, hogy vállaljuk, egyre többen … magunkat … az őszinte önfelvállalás ezért nyitja meg a szíveket … amikor a Fényt az Árnyék hátterén mutatom … másképp nem látszik … másképp átlátszó, hogy csak póz … tehát épp az lesz nevetséges, aki csak bölcselkedik, de az embert, az esendőt vállalni nem meri … nem fordítva … sokat csináltam … és már értem, hogy védekezés volt, a rejtőzés egy formája, a „tökéletesség” póz … és igen, továbblépni NEHÉZ … 80%-ról 90-re jutni NAGYON nehéz … 90-ről 99-re szinte lehetetlen … de a 100% játékosan könnyű … komolyan … a totális önfelvállalás KÖNNYŰ … mert nem kell többé töprengeni, figyelni, hogy kinek mit is mondtam, mennyit is mutattam … csak átengedni, adni, élni … Magam … MERJÜNK ESENDŐK LENNI … mert így … magunkat megosztva változunk, így hatunk egymásra, így változnak az emberek körülöttünk … a PÉLDA a legerősebb … felvállalásban is … magunkat és másokat, mint önmagunkat … csakis így, ettől, ettől viszont Bizonyosan változik a Világ … hogy Én Vagyok.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!