Mi az olaj? Mit jelent késznek lenni? … soká gondoltam, hogy a kész tökéletességet jelent, de aztán nem egyszerűen csak magam nem értem ezt el, hanem az embereket egy ideje figyelmesebben nézve másokat sem látok magam körül, akik valóban tökéletesek lennének. Hanem tökéletlen embereket látok. Embeket látok. Különbség másrészt, hogy sokan állnak és panaszkodnak, mások járnak, és kevesebb idejük van panaszkodni. Vagy a cél helyességén gondolkodni. Vagy a tempó lassúságán töprengeni. Mert a napi küzdelem, a ma megetehető út, az itt és most elvégezhető feladat köti őket le, ami után jóleső fáradtsággal dőlnek este az ágyba. Fáradtsággal, és – érdekes ez – a másnapra való felkészültséggel. Érzelmi, lelki, fizikai Erő, a munkához szükséges tartalék lenyűgöző módon nem azokat jellemzi, akiknek sok idejük van erőt gyűjteni, hanem azokat, akik folyamatosan felhasználják az erejüket. Másnapra mégis több van. Hmm. Az olyan akkumulátor, amit minden nap rendesen lemerítnek, az éjszakába dugva feltöltődik, míg ezzel szemben a napközben pihenéssel, meditációval, önismerettel, gondolatokkal, vágyakkal és célokkal folyamatosan folyamatosan töltött elem veszít az teljesítőképességéből, tehát az energiaszintjéből, ha a felhasználás, a hasznosulás ritka. .. Mit jelent késznek lenni? Hogy folyamatosan használom magam, égetem az olajat, táplálom a tüzet, hogy tehát VANNAK tartalékaim, sőt nőnek, mert – paradox módon – folyamatosan felhasználom őket.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Isten hozott.

Az új bejegyzések tagoknak látszanak csak, de a hét legjobb írását nyilvánosan is megosztom + Facebook oldalamon videók folyamatosak. Bővebben a rendszer okairól és működéséről ITT.

Barátsággal,
Joós István