Nincsen elég sötét, bárki bármit is mond, fontos ezt ma, vízkereszt napján megállapítani. Még mindig nincs. Ugyanis Isten nélkül ember sincsen, tetszik vagy sem, nem vagyunk magunknak elég. Sőt. Isten sem elég nekünk magában, önbecsapás egyedül elérni próbálni, mert igazán csak tettekben lehet, a világban hatva, tehát kapcsolódva, amihez így a többiek is kellenek, mert mindez egy-ütt, a világ egyetemlegessége Isten, s így mindez együtt, a mindezzel való kapcsolódás kell a valódi emberséghez is. Vízkereszt a Fény. Mélypont közelében a világ, szép ez és örömteli, de NEM értük még el, tehát szenvedjetek emberek, még és jobban és JOBBAN, míg a sötétség legmélyén az egyetlen lehetséges megoldást: Istent, tehát egy-mást megtaláljátok! Szer-e-tett. Nem a Tied. Enyém sem. Mindenkié. Hogy mit prédikálok? Dehogy. Prédikálni semmi értelme, tudom egy ideje már, tehát megállapítok csak. Hogy
NINCSEN elég sötét.
Még mindig nincs. Amit onnan tudok, hogy tömegesen változnának az emberek, találnák az egy Igaz vezetőt, igazodnának tettekben látszó módon, máról holnapra, ha elég sötét volna. De nincsen. Jó kimondani. Sőt. Tenni érte, hogy Legyen, sötétebb, tehát zárd is ezt nyugodtan be – olvasás?, ugyan! – menj és zuhanj, őszintén, mélyebbre, bátran, tovább, míg a váltás be nem következik, míg a Fényt meg nem látod, önzés és önközpontúság alján, ameddig csak tudsz, menj, Vágyj, ÉLJ, tombolj, míg az epifánia elér. Hogy az mi? Megvilágosodás, egység-látás, jelenés, Fény. Vár. El fog érni, ígérem, csak Menj! – ha engem, az önző-pöcs-szépfiút elért, akkor Téged, és mindenki mást is el fog, amint az éjszaka elég sötét, hogy a Csillag látszon. Vezet majd. Mint a pásztorokat. NE félj tehát, hanem Menj!, a sötétség FELÉ az Út, ha a Fényt derűsen követni még nem tudod!
Öröm, ha megosztod!
