Pécsett, a főtéren ülök, egy nagyszerű rendezvény másnapján, hála a szervezőknek, hála a résztvevőknek, hála a segítőimnek, de legfőképp hála mindezekért a Jóistennek, mert valóságos csoda az élet, és a nap süt, mindannyiunkra, az időjósok ellenére, és én könyvet írok egy teraszon, fülemen Pink Floyd után most Pavrotti & Friends, és annyira nagyon jó volt ezzel a sebhelyes arcú fiatal és toprongyos nővel megosztani a bőségemet, érzéseket követve, csakúgy, anélkül, hogy ítélkeznék róla, hogy hazudik-e a szándékát illetően, valóban élelmiszerre költi, vagy sem. Katartikus volt. Nekem. Adni. … és a mosoly az arcán az ötszázast látva, mert nem volt apróm. Mindegy mire költi.
Szeretem Pécset. Ez derült ki.
Csodás a Dzsámi és a székesegyház is, remélem hamarosan visszaengedik a civileket is a szószékekre, nagy dolog lenne ilyen terekben beszélni. Nem csak nekem. Bárkinek, akinek Istenről mondanivalója van, és egyre többeknek lesz. Jövök hamarosan vissza, következő előadás nemsokára, és csoport is indul majd, de addig is várunk Benneteket online.
Elengedtem, hogy november 15-re elkészül a könyv.
Nem fog, nyomtatásban semmiképp, de rendezvény ettől még lesz. Mert VAN mit adjunk és mutassunk, Neked, tehát, igen, érdemes a naptárban november 14. estéjét szabadon tartani. Miss Sarajevo szól, és igen, mindennek megvan az ideje. Mindennek. A szűkösségnek éppen úgy mint a bőségnek, sőt. Mintha a szűkösség valójában feltétele lenne a bőségnek. A valódi szűkösség megismerése, ami természetesen szubejktív. Amihez az ember ragaszkodik, abban kell majd szűkösségéget megéljen. A tű foka. Így értendő a könnyebb a tevének a tű fokán átmenni. Nem mert a pénz rossz. Nem rossz. Gazdagnak lenni sem rossz. Hanem a rossz, pontosabban az önkorlátozó akadály, ha az ember a pénzhez, vagy sikerhez, vagy gyermekáldáshoz, vagy bármihez túlzottan ragaszkodik. Bízzatok! Érdemes.
–
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Öröm, ha megosztod!
