Levettem ma az “ember” meghatározást a Facebook oldalamról. Régóta érő döntés ez már, az idei húsvéti folyamat végére pontként most így kerül, aminek egyik oldala, hogy kevesen értették jól, a többség félre, és untam magyarázni. A másik pedig, hogy elmúlt. A szükségessége múlt el, hogy meg akarjam mondani, hogy kötelességemnek érezzem, hogy kategorizáljam ki vagy mi vagyok – illetve amit erről ma tudok egyáltalán, az végképp keveseknek szól. Hogy mi köze ennek a napi evangeliumhoz? Semmi. És ez is része a változásnak, hogy nem feltélen akarom már azt sem “jobban tudni”. Mert tagadhatatlanul innen is indult amúgy ez az egész. Egyrészt foglalkoztatott az üzenet, de másrészt bosszantó dolgokat mondott a “bölcsek”, majd később az evangélium-magyarázók túlnyomó többsége, erős volt az érzés, hogy ennél én jobbat-tisztábbat tudok. Talán igaz. Vagy nem. Abszolút nem érdekel jelenleg ez sem, hanem majd mondom mindig, ami foglalkoztat épp, evangélium mentén, vagy attól függetlenül. … lenyűgözően döbbenetes, hogy valóban mennyire az asszonyok privilégiuma az új, a hit, hogy férfiak mennyivel nehézkesebbek. Kivéve a nőies állapotú férfit (vándor, avagy tudatos), akinek súlya, tettereje nincs. Évekre szorultam nők és töketlenek közé, nyilván mert magam is az voltam. De most lépni, tenni kell, lépés és tett van folyamatban, ahol örömhíreket – jéé, ez nem volt szándékos – olykor persze, hogy megosztok majd, de merengés kevésbé köt le. Csudába is. Az örömhíren nem merengeni kell, hanem megosztani, amikor tapasztalat van. Jó munkát mindenkinek!
*
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
Mt 28,8-15
Öröm, ha megosztod!
