Add el mindenedet! … Konkrét utasítás, és én értem, de nem tartok ott. Fontos ez nekem. Éveket pózoltam abban, hogy számomra anyagi dolgok már nem érdekesek, de nem volt igaz. Ellenkezőleg. Szeretem a szépet és a jót. Persze, hogy nem kell tulajdonoljam, de van, amit mégis. Lakást bérelhetek, de a használati tárgyak, bútorok, közlekedési és sport eszközök, ruhák is számítanak. És végül bérelni sem lehet Olyat. Hmm. Milliós érték, ha csak a magamnál hordott dolgokat nézem, az is. Soká okozott fejtörést, hogy akkor most hogy van, hogyan legyen ez. Megoldás, hogy egy ideje nem gondolkodom róla. Hanem őszinte törekszem lenni. Őszintén vállalom magamat, az igényeimet, az élet minden területén. Legőszintébben. Ami akár azt is jelenti, hogy semmilyet nem veszek, használok, amíg Olyat nem tudok. Ami valóban Szép, valóban Jó. Nekem. Azt tapasztalom ugyanis, hogy az Igaz is az. Hmm. Írtam már erről: Költekezz! Miközben másrészt ez nem mértéktelenséget jelent. Legkevésbé sem. Hanem épp az önmérséklet egy formája. Időben és nem pénzben. Aminek eljön az ideje, ahhoz hozzá is férek, ha valamit vágyom, de nem tudom megvalósítani, akkor azért még tennem, tehát ahhoz még változnom kell. Aki ezen a ponton megalkuszik nem csak magát csapja be, de a növekedését is megakasztja. Mert nem Igaz. Ami nem Jó és Szép, ami Nekem MA nem az, az NEM Igaz. Nekem ma nem az. Fontos ez. Hogy az ember lelkében nincsenek véletlen vonzódások, ami ott van, az valamiért Van, tehát Igaz, tehát elérhető, HA az ember ezért tenni, tehát változni, tehát kockáztatni hajlandó. Minimum törekedni kell felé. Amíg van. Elérem vagy belehalok. Mármint elérem, vagy a vonzódás bennem meghal. Félelmetes. Igen. De OKKAL a vonzódások, és OKKAL nem szabadulsz tőlük. Menj, Merj, Tapasztalj! Aztán letenni majd ráérsz azt, amit valóban elértél. Hmm. Letenni végül mást nem is lehet, csak amit elért az ember. Csakis utána. Vágyak, Vonzódások, Lelkesedések. Őszintén. Vállald. NE alkudj! … Aztán persze majd tedd is le, és Tovább.

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!