Kemény, hogy ez szó szerint van így, hogy otthon, testvérek, anya, apa, gyermekek, föld – MIND hátramarad, mikor az ember valóban elindul. Részben innen is tudható. Ha nem hagytad még magad mögött őket, ha még nem távolodtatok el, akkor önvizsgálat időszerű. Nem tudom a Dolgom, vagy halogatok? Vándor és Amazon témája ez, hogy EL. Egy ponton muszáj. A nő a Saját egzisztencia, tehát biztonság Akarása okán – én többé nem függöm! – erővel robban ki, míg a férfi a saját Út vonzása nyomán – ki vagyok? – lépdel óvatosan. El. Pusztán magam, a feladatom, az időszerű korszak miatt önmagában is következik a távolodás be, amit aztán a világképek szakadéka is erősít. Mert készen senki nem fogadja el. Hiába Igaz. A legtökéletesebb neveltetés sem befogadható készen, hanem meg KELL az ellenpólust is tapasztalni. Legalább röviden. Ami az Amazon és a Vándor. Tabudöntögető életvitel, mély ezotéria, pogányság, vallási fanatizmus. Mindegy. Ellen pont. A sűrű sötét erdő, aminek legmélyén a klasszikus mintához talál persze az ember vissza, de immár szabad akarata, saját választása nyomán. Csak így Igazi. Ha választom. Ezért is muszáj az EL. Amit legvégül a Család pecsétel majd meg. Harcos és Világszép úniója, ami Új. Az úton találkozunk össze. És ezután lehet majd újra közeledni, immár erős és önálló egységként, testvérek, anya, apa, gyermekek, föld. Ismét. Valóságosan újjászületve.

[Bővebben minderről: ÚT-MUTATÓ, pl. ma este.]

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Mk 10,28-31

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!