Elég jó földben szinte bármely mag kikel – az életerős mag szinte bárhol gyökeret ver.

Válságban lévő párok gyakori kérdése felém, hogy mit tehetnek. Fontos, hogy együtt semmit. Egészen elképesztően fontos ez, hogy KÜLÖN vagytok száz százalékban felelősek, mely okból túl azok a párok élnek, ahol legalább az egyik fél vállalja ezt. Elég ha csak Te, egyedül, de muszáj, hogy az egyik igazán akarja, mert az “együtt megoldjuk” tapasztalatom szerint CSAK egymásra mutogatást eredményez. Egymást lesve – megteszem, ha a maga részét ő is megetette – nem megy. Hanem megoldás akkor van, ha az egyik fél minden erejével beleáll, és elengedni azt, hogy a másik bármiben segítene. Sőt azt is, hogy a másik változtatni tudna… A hozzám forduló pároknál látom ezt legtisztábban, hogy bár mindig látszik mindkét fél számára feladat, de általában nyilvánvaló, hogy az egyik kevésbé akarja – már jobban kiábrándult, csalódott vagy elfáradt –, mely helyzetben változás csakis akkor lesz, ha Te egyedül legyőzöd, meghaladod magad. Amire ráadásul úgy kell képes legyél, hogy közben talán még ő is “baszogat”… Tudom, hogy nem bíztató, de legalább egyértelmű. Ha van Benned erő, hogy Lépj, az ő segítsége nélkül, akkor van számotokra esély. És ha nincs, akkor nincs. Kemény. De ez van. Illetve másrészt ami még van, hogy csak az eleje kegyetlenül nehéz, mert ha nélküle, sőt “ellene” vagy képes érte és magatokért változtatni, ha válladra veszed őt és a helyzetet, az egyrészt erőt ad, másrészt hamarosan eredménye is lesz, és annak ellenére vált tiszteletet a másikból ki, hogy pedig ráunt már erre az egészre picit – csakis így lehetsz újra lenyűgöző, hogy Lépsz, előre, akár a támogatása nélkül, kiérdemelve a Hitet, újjáélesztve a Reményt, megszolgálva a Szeretetet.

Egyedül KELL megoldd.

Olyannyira, hogy az “együtt” az esetek nagy részében halogatás leginkább csak – “tettünk” valamit, addig sem kell én beleálljak –, mert amíg az együttre van esély, addig nem kényszerülnek maguk cselekedni a felek, tehát nem is vállalnak egyedül felelősséget, no és ezért gyakori, hogy az emberek válás után teszik a halogatott nagy változtatást meg. A kapcsolatot legjobban úgy mentheted meg, hogy elképzeled, hogy már elhagyott! Nos?

Mintha nem is lenne ott.

Mi a maximum, amire őt visszanyerni Te egyedül hajlandó vagy? Az kell, és kevesebb nem lesz elég. Amihez a magány katalizál, legkomolyabban mondom, képzeld azt el, hogy már elhagyott! Nos? A magány halálközeli élménye kihagyhatatlanul szükséges az újjászületéshez, és itt nem kevesebbről van szó. A régi kapcsolat meghalt, és valóságosan kezdődik új élet, új korszak, amint a félelmeiddel szembe egyedül Lépni mersz, a feladat lényege, hogy Magadat kell megmutasd, ami egészen elképesztően félelmetes.

A válság a felek (érthető) halálfélelmének a jele “csak”.

Tovább kell lépj, új korszakba kell szüless, NE hallgass tovább! Tudom, hogy tudod miről beszélek… a férfiakban a valóságos félisten, s a nőkben a tökéletes társ a lehetőség, ami azonban csak és kizárólag Helyes, tehát Lelkesítő közös Irányhoz képest megy. Mert a nőket lenyűgözni muszáj, helyét férfi másképp el nem foglalhatja, amihez lelkesítő Irány, álom, ötlet, küldetés, ügy, harc, hivatás KELL, és persze az esendőségek felvállalása – képpel kifejezve: a férfi feladata, hogy egészséges mag, a nőé, hogy jó föld legyen. Csak Rajtad múlik. A kapcsolati válságok megoldása egyoldalúan továbblépi.

Elég jó földben szinte bármely mag kikel – az életerős mag szinte bárhol gyökeret ver.

Amiből másrészt nyilvánvalóan következik, hogy a másikat ostorozni hárítás. Szeresd jobban, ha valóban érdekel, és haladd meg magad, légy bátrabb mag vagy türelmesebb föld, és ha ez nem elég, akkor kiábrándulni szabad. Minden más halogatás csak, sőt önféltő arrogancia, halott lovat az rugdos, aki az úttól fél. Nos? LÁSD az alkalmatlanságát meg, és NE ostorozd tovább! Hanem hagyd el. HA valóban az. Vagy ha él még a szikra, ha a lehetőség visszfényét továbbra is látod, akkor NE tőle várd a megoldást, hanem magadat feszítsd meg!

A változás következmény lesz.

Ha TE magadat legyőzöd, akkor a kapcsolat is automatikusan változik, tehát Ő is automatikusan változni fog, és ez az egyetlen, ami valóban a kezedben van, a csodafegyver önként cselekedni, amikor azt végre nem tőle várod. Az ember végül mindig a SAJÁT útján akad, aminek tünete csak a másikkal való viszony, függetlenül attól, hogy elhagyott engem és gyorsítására ösztönöz, vagy épp lemaradt hozzám képest, és úgy érzem, visszatart. Lépni kell, és lépni csak előre lehet, alázattal felelősséget vállalva, és így vagy beérem a másikat, vagy erőt adok neki, hogy ő is lépjen végre, vagy végleg eltávolodunk, de más lehetőség nincsen, tehát a válság bizonyosan megoldódik. Sokan félnek ettől, és abszolút megértem. Mert a gyerekekkel, a házzal, az életünkkel mi lesz, a változás félelmetes, de vissza nincsen Út, megoldás csak továbblépve lesz. MINDEN más következmény csak. Hogy frusztrált, függő, depressziós vagy a családjával túl közeli a viszony, mind-mind következmény csak – mert gyenge a mag, halogat, lendülni nem mer, vagy túl köves a talaj – ami változni attól fog, hogy a mi kapcsolatunk, hogy az életünk működése javul, tehát NE ezekkel foglalkozz! Tünet csak, ami a mindennapokban bosszant, magában nem, hanem csakis a nagyobb kép részként megoldható. Mi felé tartasz? A nagyobb kép lényege a lelkesítő Ügy, Élet, zene – valóban abban vagy-e, amiért az életedet áldozni vágyod, EZ az Igazi kérdés, hogy mit Akar a Mag, és a Föld ebben támogatja-e? Elválni szabad, de nem kell. Hajrá, mire vársz, LÉPJ, haladd meg magad, mert a másik ezt helyetted nem teheti meg! 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Isten hozott.

Az új bejegyzések tagoknak látszanak csak, de a hét legjobb írását nyilvánosan is megosztom + Facebook oldalamon videók folyamatosak. Bővebben a rendszer okairól és működéséről ITT.

Barátsággal,
Joós István