Életem egyik legnehezebb időszakát élem az utóbbi hónapokban, soha nem gondoltam, hogy ez az év ilyen nehéz lesz, hogy nekem még bármi ilyen nehéz lehet… és igen, máris mondhatod, amit én is mindig szoktam: arrogancia, valóban. A nemakarást gyakorlom. Mert napról napra vallok kudarcot, amikor mégis akarok. Lélegzetelállító ez. Mintha lábaim kellene feladjam, amik idáig elhoztak, és most mégis szárnyakra kellene bízni magam, amikről tapasztalatom alig van. Elképesztő kihívás. Ami ráadásul nem is véglegesen megoldható, hogy egyszer sikerül és megvan, hanem újra és újra, helyzetről helyzetre halálosan félelmetes számomra. Pillanatról pillanatra KELL tudjak hinni, hogy a “levegő”, a “semmi” megtart majd, ha csak kitartóan csapkodok a szárnyaimmal. Ahelyett, hogy az ismerős módon a lábaimmal mennék tovább. Nem tudok, mert elakadok.
Lélegzetelállítóan nehéz.
Mert kevés tapasztalatom van, tehát félek még gyakran, és olyankor vissza huppanok a lábamra. Napról napra. És járni, futni, akarni próbálok, ami többé nem megy, nem úgy mint korábban. Mert bár a lábaim megtartanak, de ha használom őket, folyamatosan emberekbe ütközöm, sőt rosszabb esetben, a kardomat a megszokott módon, ha előhúzom; fel is rúgok másokat. Nagyon durva ez, hogy körülöttem emberek vannak, lettek, mert hívtam őket, ÉN, miattam vannak itt. És mégis. Tőlük nincsen az ÉN akaratomnak, kardomnak helye többé, bénítóan nyilvánvalóan megrázó a tapasztalás, hogy a síkban számomra nincsen többé hely, hogy a térbe kell továbblépjek. Akarat helyett hit. Ez az élményem, hogy az önálló akarat is elhal, és csak a hit marad, ennyi kell belőlem, a hit, a vezető új korában immár ennyi a funkcióm “csak”. Döntés és tettek, tehát a Harc helyett: a vezető egyedüli eszköze a hit.
Hit és szavak.
Ügyben legelsősorban, minden hit alapja az Ügy, bizonyosságom azon napi élmény mentén van, hogy amit adunk, az valóban hasznos másoknak. Csakhogy ezzel még nincsen vége. Korábban ebből az élményből tettek születtek, és most minden más megy, kivéve a tettek. Nemcselekvést kell gyakoroljak, ezt hívom hitnek. Az ügyben, egyrészt, és hangot adni ennek, minden eddiginél magabiztosabban, de másrészt: másokban. Ügy és csapat, a kettő egy, ezt tanultam. Tér kell, figyelem és hit, így működik a repülés, ebben a legújabb korszakban: szabad akarat van. Csak épp nem az enyém. Hanem másoké. Az enyém után, most másoké. Szabad akarat a korszak legfontosabb értéke, segíteni ezt, hinni-bízni-támasztani, ami egyértelműen nem megy, ha nekem is szabadságom van, ameddig azt képzelem, hogy az én akaratom is fontos. Egykor az volt. Többé már nem. Hanem másokon kell legyen a figyelmem, az ő akaratuk meg csakis úgy valósulhat, ha tere van a cselekvésnek, amihez az kell, hogy én NEM csinálok. A hiten túl szinte semmit.
A vezető feladata a csapat.
Korábban a nő korlátozott csak, hogy Ő mit bír, Vele mit lehet, és most új élmény a csapat növekedése, hogy az Ügy javát többé nem úgy szolgálom legjobban, ha ÉN harcolok, hanem igenis Nekik kell teret és hitet adnom. Mégpedig sokat. Sokkal többet, mint amire valaha képesnek éreztem magam. Miközben nyilván vannak és maradnak keretek is, egyrészt az Ügy, másrészt az én emberségem miatt. Hmm. Csapat és asszony között kifeszítve keskeny, de nyilvánvaló a mezsgye. A nehezítés, hogy Angéla ugyanezt gyakorolja, amit én, a saját akaratát KELL ő is feladja, és neki sem megy mindig. Lavina, a hegy oldalán le, lilára zúzzuk magunkat, amikor egyidőben billenünk olykor. Józanító tapasztalás. Ma délelőtt is. Józanító, mert segít rálátni arra, hogy ez így tovább nem megy, belehalunk, ha magam, az akaratom tovább erőltetem. Mert az akarásom miatt kibillenve túl keveset adok, mert eléggé szeretni nem tudok, mert elég jó, tehát elég figyelmes nem vagyok, és ezt a Vele való viszony, tehát a személyes állapotunk sínyli meg. Az életünkkel játszom, amikor a szárnyaimmal nem csapkodok, tehát ügyben és csapatban magamtól nem hiszek, hanem a hitetlenséget, tehát a félelmet, tehát a zuhanást hagyom, választom, és így a válságra bízom az eredményeket.
A vezető nagy kihívása válság nélkül hinni.
Tehát a Sugárzó Hit állapotában folyamatosan, magamtól tartózkodni. Akarás, tehát Harc nélkül. Megúsztuk eddig, de nem sokon múlott. Amikor elég gyorsan zuhanok mindig “bekapcsolnak” a szárnyak, magától terül ki a szélben, a hit, hogy dehát dolgunk van, az ügy fontosabb, mint a hiszti, egy ponton fellebbenek, és egy ütemmel később őt is magammal rántom. De rémisztően közel a sziklák a legutóbbi időben már. TUDOM, hogy gyakorlás volt, eddigi út rendben, de mostantól biznom kell a szárnyakban. Zuhanva indulni túl veszélyes, nem lehet ez a mód, ahogy a jövőbe szállunk, hanem mernem kell a szárnyakat, a hitet választva használni, át kell funkcionáljam az akaratomat, mernem kell Hinni. Magamtól. Kell. Higgyek. Erősebben, láthatóbban, jobban. Nem magamban, dehogy – magamban hinni nevetséges, ugyan – hanem a mindenségben, Rendben, Nagyobban, hogy a Dolgom valóban ez, amiért ide születtem, ezt tartozom elvégezni legjobban. Tettek helyett a szavak ide jött el, bármilyen furcsa is. Amit tettekkel lehetett, már megtettem, megmutattam, ott van. Most szavakkal kell a víziót minden eddiginél lathatóbban és érthetőbben hozzáférhetővé tenni, életre kelteni, ápolni, növeszteni másokban. Hit kell az Ügyben, hogy az Irány vonzó, és Hit kell magunkban, hogy a csapat erős legyen. Nomeg magam miatt is fontos a hit. Hogy szeretni elég jól tudjak. Őt. Őket. Benneteket. Köszönöm, Atya, hogy vagyok!
*
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak. Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Mt 13,31-35
Öröm, ha megosztod!
