Mágikus dolog a hit, de mit sem ér tettek, sőt áldozat és kockázatvállalás nélkül. Az utóbbi évek egyik legfárasztóbb élménye számomra a Hitbe kapaszkodó emberek tömegeinek megrendíthetetlensége abban, hogy hinni magában elég, az ima megoldja. És nem. És sorra hullanak, egyik a másik után, mélyebbre előbb, majd a sírgödörbe, mert cselekedni – tehát az életükön változtatni – nem mertek, nem voltak hajlandók, nem tudták, senki nem mondta nekik, hogy azt is kéne. Tudom, hogy írtam már erről. De az “ő kis élete” szavak döbbenetes arroganciájáról még nem. Sem pedig a “mi szentünk” fanatikus hazugságáról. “Megcsinálta” mondta a pap. Hogy ő “példa”, hogy az élete “siker”, hogy legnagyobb közöttünk. A gyászmisén mondta. Egy harmincöt évet megélt, halott férfi gyászmiséjén. Ő mondta, de nem nekünk mondta, hanem magának mondta. Mert Ő volt a felelős…. NEM elég hinni. TENNI is kell, és ha nem teszel elbuksz, ami nem siker, hanem kudarc, bármit is mond egy arroganciájában lelkes, fertőző fiatal pap. Harmincöt évesen meghalni kudarc. És a pap volt a felelős. Mert a férfi bízott. Benne bízott a férfi. Ami saját felelőssége is, igen, száz százalékban, de másrészt a papé ugyanígy a tanács, amit adott, az irány, amerre vezette. Nem elég hinni. Tenni is kell, mert aki nem cselekszik, az meghal. Nos? Merre érzed a továbblépést? Mész-e felé, teszel-e érte, vállalod-e a kockázatot, hozol-e áldozatot, hogy változás legyen – változtatsz-e? BASSZUS, azonnal indulj, kérj most segítséget, találd meg a segítőidet, ha bajod van – sőt a halott férfival ellentétben “versenyeztesd” is őket! Tehát ültesd össze. Vagy nézd meg az ÚTÁLLÍTÁS eszközével. A halott férfi egy nagy hibája, hogy sosem engedte össze a tanácsadóit, alkalmatlan mesterben bízott, ma is élne, ha valaha ütköztek volna a vélemények. Nem jól választott. Meghalt, mert nem jól választott. Meghalt, mert nem jól szerették, mert nem tudott jól szeretni, akit választott. Nos? Az életeddel játszol. És persze a többiekével is…

*

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

Mk 5,21-43

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!