Mi nincsen. És nem egyszerűen csak úgy nincs, hogy a Férfi és Nő egységén belül a Nő a Férfi, tehát a Női én a Férfi én része, tehát a Férfi a Nőre önmaga részeként, az én részeként gondol, magházként, ami az alma része, hanem úgy sincs, hogy a Férfi én sincsen külön. Brutális alázat kell ehhez. Ugyanis a Férfi is a nagyobban áll, az alma csak látszólag önálló, valójában a fa és a kert része, a király az ország része, ahogy a katona is, és a földműves is, pontosabban mégsem, mert az ország és a király is egy, ahogy a katona és a sereg, és a földműves és a gazdaság is, és így állunk egymásban, sereg és gazdaság az országban, katona és földműves a királyban, Férfi a Férfiban tehát, lábmosás által, ahol az általam mosott lábak is mind én vagyok, tehát itt sincsen mi, sehol, hanem csak egymásba ágyazódó egy én, van, ami így a Világ, a legnagyobb Én része, miközben a látszólagos különállások valójában csak tehetségek, tehát funkciók, tehát felelősségek, tehát alkotás, tehát szolgálat, tehát szeretet, egyik sem jobb vagy rosszabb, mind szükséges, mind értékes, önazonosságunk mértékében bontakozó részek, vagyunk, és mint ilyenek kell tudjunk magunkra gondolni. Tiszta pillanatainkban. Csak az Én Van. Én Vagyok. És semmi más nincsen az Énen kívül, és minden, ami valaha volt, és minden, ami épp nincs, és minden, ami még lesz is mind az Én része. Ego Sum. Via. Veritas. Et Vita .
Öröm, ha megosztod!
