A csodálatos halfogás kapcsán logikus a kérdés, hogy ez úgy csoda, hogy Jézus isteni hatalmával odaterelte a halakat, vagy úgy csodálatos, hogy az emberi figyelem és tapasztalat egy magasabb szintjéről tudta, hogy a halak ott vannak. A csodálatos szó az utóbbira utal. Másrészt szerintem mindegy. A helyes kérdés ugyanis nem ez, hanem, hogy hallgatsz-e rá. Mert láthatóan azon múlik. Nem kell értsem, hogy a Nagyobb mit és miért és hogyan, de az fontos, hogy megyek-e vele. Legfontosabb. Nos? Tudom, hogy Nenned is szól. Tudom, mert bennem is állandó.

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

Lk 5,1-11

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!