Sok dilemmám volt a barát fogalom körül, hogy mi is, ki is ő számomra, legjobb meghatározásom eddig, hogy barát, aki annak ellenére mélyen része az életemnek, hogy az ügyünk pedig nem közös, nem fűződik érdekem a kapcsolatunkhoz, akit a lelkembe ennek ellenére mélyen beengedek. Kölcsönösség volt ennek kapcsán kérdés, hogy ez viszonos kell-e legyen, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen nem. Mármint a mélység nem. Mindenki a szerint, amire képes, ahol tart, amire igénye van. Tehát barát az, akit én a lelkembe beengedek. A legmélyére. Akit én annak tartok, akit én ekként kezelek, amiből automatikusan következik, hogy ott vagyok Neki, ha kellek, egyrészt, hiszen részem, másrészt, hogy az ő irányába elvárásokat megfogalmaznom tehát szabad, de felesleges. ÉN szeretem őt. Úgy, ahogy van. ÉN engedem be. Akként, ahogy van. Vagy nem.

Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.

Olvasom ma, és ez elgondolkodtat. Mást jelent ugyanis. Beengedést és megosztást, igen, de a tanítványok és a mester viszonya nyilvánvalóan egészen más, mint amit én fentebb leírtam. Mert az Ügy itt Egy. Jézus átad, ők fogadnak, és bár a Mester nem fogalmazza elvárásként meg, de tudhatóan számít rájuk, illetve végül küldi is őket, evilágban helyébe lépnek, amikor ő tovább. Hmm. Jézus szerint tehát barát, akinek tudtul ad mindent, amit a Nagyobbtól hallott, aki tehát MINDEN tekintetben Benne áll. Nagyon más. Barát itt a munkatárs csúcsa, a szövetséges, akinek mindent átadtam. Hmm. Mester és Barát. Hoppá. Innen a szerzetesek elnevezése tehát, ebből az értelemből. Barát. Csudába is. Oszlani látszik az utolsó hierarchia-mentes fogalom is, ha így értem, ha felelősséget vállalok magam körül, ha mondani kezdem mindazt, amit hallottam Atyámtól. Nyilvánvalóan volt konfliktuskerülés, veszteségtől való félelem részemről abban, hogy ezt eddig kevéssé tettem.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

Jn 15,12-17

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!