Sok dilemmám volt a barát fogalom körül, hogy mi is, ki is ő számomra, legjobb meghatározásom eddig, hogy barát, aki annak ellenére mélyen része az életemnek, hogy az ügyünk pedig nem közös, nem fűződik érdekem a kapcsolatunkhoz, akit a lelkembe ennek ellenére mélyen beengedek. Kölcsönösség volt ennek kapcsán kérdés, hogy ez viszonos kell-e legyen, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen nem. Mármint a mélység nem. Mindenki a szerint, amire képes, ahol tart, amire igénye van. Tehát barát az, akit én a lelkembe beengedek. A legmélyére. Akit én annak tartok, akit én ekként kezelek, amiből automatikusan következik, hogy ott vagyok Neki, ha kellek, egyrészt, hiszen részem, másrészt, hogy az ő irányába elvárásokat megfogalmaznom tehát szabad, de felesleges. ÉN szeretem őt. Úgy, ahogy van. ÉN engedem be. Akként, ahogy van. Vagy nem.

Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.

Olvasom ma, és ez elgondolkodtat. Mást jelent ugyanis.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.