Szeretetet parancsolni a végső ellentmondás, és nagyon fontos, hogy mégsem az. Mert a parancs tulajdonképpen az ajánlás legerősebb formája “csak”. Ami nem egyenlő az erőszakkal. Hanem a parancsból erőszak akkor lesz, amikor büntetjük is, aki másképp viselkedik. Érdekes ez nagyon, hogy Isten parancsol, viszont soha nem büntet, hanem csak elkerülhetetlen következmények érik azt utol, aki a parancskövetésre – a működő játékszabályok szerinti életvezetésre – ismétlődő lehetőségek és emberfeletti türelem ellenére sem képes. Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy példa. Aminek a szeressétek egymást a felszíne csak, fontosabb, ahogy Ő tettekben is bemutatta, és végül szabad észrevenni, hogy a példa része a parancsolás, mint eszköz használata is… Csudába. Nagyon kemény ez. KELL tudjunk parancsolni egymásnak, azt szeretem igazán, akinek parancsolni is tudok. Hmm. De szép ez. A parancs tulajdonképpen a végső felelősségvállalás.

*

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

Jn 15,12-17

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!