Az emberfia ura a szombatnak is. Mondja. Másképp: semmilyen tilalom nem abszolút. Hmm. Hogy az emberi törvények fölé emelkedni olykor szükséges, hogy az ehhez szükséges nyugalom egészen más, mint az önközpontúságból fakadó akarás, volt már róla szó, most az Úr fogalom foglalkoztat. Ugyanis nem önkény. Hanem felelősségvállalás. Az Úr enged. Nem irányít, hanem figyel, és jó döntéseket ennek megfelelően hoz, szinte áramoltat. Erőt. A környezetre és az övéire tekintettel, ami tehát így soha nem egyszemélyes. Úr csakis az, aki nem magáért dönt, aki nem magáért dönt: Úr. A helyes döntés felelősségvállalás, tehát: szeretet.  Nehéz, igen, részben mert rövid távon gyakran nyilvánvalóan nem ez a győztes stratégia, kicsinyes és becstelen ellenfelekkel szemben az Úr akár alul is marad, de hosszú távon biztos a siker. Sőt. A növekedés. Az Úr Isten földi munkatársa és képviselője, aki Szeret.

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?” Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”

Lk 6,1-5

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!