Veled is előfordul, hogy apró-cseprő, mindennapos dolgok emésztik az időd és energiád nagy részét fel, miközben tudod, hogy pedig más lenne a fontos? Velem gyakran. Sőt magammal kapcsolatban megrázó megfigyelésem, hogy olykor szándékkal halogatok így, mert nehéz lenne a feladat, vagy nem akarok valamivel szembesülni, pedig tudom, hogy fontos, hogy időszerű, hogy nincs hova, nem helyes félretenni. Fontos ez nagyon. Hogy igazán minden pillanatban csak egy dolog a legfontosabb, az embernek legyen bátorsága minden egyebet félretéve azzal foglalkozni. Amit a következő pillanatban aztán talán majd már egészen más követ. Pillanatról pillanatra, aki ebben őszinte tud lenni, szárnyal annak az élete. No és ezért és így harc az őszinteség, legfontosabb, mert legnehezebb, jobban megvizsgálva tulajdonképpen az egyetlen igazi Harc, ez. A magammal vívott. Tudni csinálni az itt és most legfontosabbat, határozott elszánással, fókuszáltan, és tudni félretenni minden mást, stresszelés nélkül, nyugodtan, átmenetileg akár rendezetlenséget is megengedve.

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Lk 10,38-42

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!