„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53
*
Az igaz élet konfliktusokkal teli. Nehéz ez. Nekem napi szinten olykor, de így van – nem elég igaz élet az, ami sima. Hanem megalkuvó. Ráhagyó. Ön- és világáltató. Felelősséghárító. Társtettes…
A világ NEM tökéletes,
tehát a tökéletesdő embernek szükségszerűen konfliktusokkal terhes az útja, mindenképp az kell legyen, kivéve, ha nem mutatja, tehát rejti, rejtegeti magát. A világban sötétség van. Ami ellenáll a fénynek. Viszont a fény így edződik, növekszik, sőt társakat talál. A konfliktus magunk miatt is fontos tehát. Mert folyamatosan csakis így csiszolódunk, egymáson feszülve, tovább, és tovább, és tovább… és mert igazi közösségre is így találunk, hogy először bátran kiállunk. Nos? Te mikor állsz végre ki? Van mivel, ha ezt most olvasod, bizonyosan – és másrészt
nem konfliktuskeresést ajánlok.
Mások megbotránkoztatásában örömöt lelni a megalkuvás másik véglete csak, éretlen – a megtalált fénynek megörülő, attól picit megőrülő – személyiség jellemzője. Nem erre gondolok. Egyszerűen csak állj ki azért, ami fontos!
Öröm, ha megosztod!
