Hogy a Nő Dolga végül a Férfi, évek óta irogatok erről, Bízni, sőt Hinni benne, támasztani, megtartani, segíteni Őt, amihez fontos részletként időszerű most hozzátegyem, hogy nem, NEM bírodod egyedül el! A nő NEM bírja el a Férfit. Lehetetlen. Lovagból ébredő Harcost még igen, de Férfit, tehát az élete szuverén Urává születő magabiztos félistent, ami minden hím egyedben a lehetőség, és egyben a Boldogság egyetlen üdvös útja: a Királyt már NEM. Két szempontból is fontos ez. Egyrészt tévedés próbálni. Belepusztul, aki férfit egyedül próbál megtartani, a nő, ha csak rá támaszkodik, agyonnyomja akkor a férfi – és másrészt férfiaknak ugyanígy: tévedés, bizonytalan, kiszolgáltatott, nem megoldás, mert működésképtelen minden súllyal a nőre támaszkodni. Nem bír el! Egyedül semmiképp, de barátnőkkel vagy anyukával együtt sem soká, nőként hiába van honnan erőt meríts, egy Férfi teljes súlyát nem, maximum pillanatokra tudod megtartani, rövid korszak csak – sőt: nem Férfi még, akit igen.

Hogy akkor mi a továbblépés?

Egyensúly. Természetesen. A férfinak az Úton haladni saját két lábán muszáj, még ha az induláshoz a Harcos igénybe is vesz támaszt vagy támogatást. Nagyon fontos ez. Az átállás. Hogy a nő segítsége nélkülözhetetlen a próbákhoz, add mindenedet neki, a Harcos a Világszépre aktívan támaszkodik, de aztán ebből tovább KELL tudni lépni, a férfinak, Férfi az akinek sikerül, „leszokni róla”. Ami másrészt új és erősebb kapcsolódásokat jelent: más férfiak és Isten. Konkrétan és szó szerint. Más férfiakkal és nem a nővel kell az országépítés mikéntjét egyeztetni, harcostársak szükségesek, és másrészt a végső nyugalmat pedig Istenből meríti a férfi. A személyes kapcsolatból. Vele. Másképp nem megy. Tehát sem egyedül, sem a nővel kettesben, hanem csakis így, ami a Közösség születése, hogy belső támasz és külső fegyvertársak veszik a nő korábbi funkcióját át, aki ez által fel-szabadul, szó szerint, jelentős mértékben, ami a gyermekek érkezésének tere és ideje.

Az erőnek ébredni MUSZÁJ.

Bármilyen jó is volt a nőre támaszkodni, átmeneti csak, ami után férfi és nő mellé Erő, tehát beléjük az Isten is KELL, hogy ott további hely, további építkezés, a ketten vagyunk után közösségbe továbblépés – ügy, siker, család – lehessen. Hogy akkor ez vallás? Dehogy mondok ilyet, legkevésbé sem. Saját tapasztalat csak, amit megosztok, hogy az Erő valóban velünk kell legyen, ami csakis a nagyobbal, a Mindenséggel való kapcsolódásból jöhet. E nélkül egészen egyszerűen nem megy. Mert ahogy a férfi halad és nő, úgy egyre gyakoribbak a témák amikben a társ eléggé megnyugtatni már nem tud, mert másik ember által nem lehet, hanem ezekben nyugalmat csakis saját béke, igazi Erő adhat, ami szükségszerűen a nagyobbal való, tehát Isten-kapcsolat, ébrednie muszáj, mert valódi lelkibéke csakis így elérhető. Személyes új születés, személyes új viszony. Rendszer benne fontos, Rítus segít, avatott értelmezés is, de a Lényeg a személyes viszony – várlak az új évben is szeretettel, ha hasznodra lehetek ebben. 

Mindaz, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás, az hazug. Az antikrisztus az, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Mindenki, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem, és aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek a tanítás, amelyet kezdettől fogva hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet (Jézus) ehhez fűzött: az örök étet. Ezt azok miatt írtam, akik félrevezetnek titeket. Maradjon meg bennetek a tőle kapott Kenet, (vagyis a Szentlélek), akkor nincs szükségtek más tanítóra, hiszen az ő Kenete megtanít benneteket mindenre, és ez igaz, s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította! Gyermekeim! Maradjatok meg most őbenne, hogy amikor majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és ne szégyenüljünk meg az ő eljövetelekor!

1Jn 2,22-28

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!