Sokat irogattam már a bölcsességről, hogy mennyire lenyűgözően fontos a férfiak számára szerintem, hogy merjenek nők irányába őszitén megnyílni, félelmeket és álmokat elmondani, mert hogyha ezt a férfiak merik, és a nő az azonnali reakcióját egyszerűen csak rávágja – lehetőleg mindenféle gondolkodás nélkül – az valóságosan, és teljes bizonyosággal A válasz a helyzetre, ahol ezután már csak hálának van a férfi részéről helye. Hálának és tetteknek.

Tartom ezt.

Sőt. Azt fedeztem az utóbbi időben fel, hogy ezen belül a sikamlós témák kiemelten fontosak, hogy a férfi szükségszerűen, természetéből fakadóan AKAR mindig előrébb jutni, a célja felé, amit elérni vágyik, ami lelkesíti, és ezért hajlamos olykor olyan rövidítéseket is fontolóra venni, amik a hivatalos pályának nem részei. Sokat csináltam. Túligérve, ferdítve, szürkén adózva. Lehet, sőt – a döbbenetes – hogy szabad, és rövidtávon nagyon hatékony, de aztán bizonyosan fizeti az ember az árat kamatostul meg, ha türelmetlensége okán az erkölcs útjáról letér, aminek egy jól működő kapcsolatban a nő az őre.

Kivéve, amikor nem.

Biztos katasztrrófába vezet, ha nem, és ebből a szempontból mindegy, hogy a két aleset közül melyik valósul meg. Hogy tehát a) a nő nem megfelelő ellensúly a férfi egó „kreativitásának”, hagyja, nem mer szólni, nem áll ki azért, amit ő helyesnek érez – vagy b) a nő maga a türelmetlen, mohó, ő maga akar, löki ez által a gyenge, mert helyét, lelkesedését, dolgát nem találó férfit a szakadékba, ahelyett, hogy támogatná abban, hogy a karrierjén akár változtatva magához a lelkesedéssel végzett munká által újra kapcsolódjon, ami a dolga lenne. Mindegy. Végül.

Az életformát megakasztó válság ugyanis idővel biztos.

… egy friss sorozat kapcsán jut mindez eszembe – és a fimkészítők felelőssége. Kíváncsi voltam, hogy mire képes a magyar filmgyártás, és az egyik szemem nevet. Jó a minőség. Fényképezés, színészek, ritmus: felzárkóztunk. Viszont a másik szemem kivár. A társadalom jelentős része él ma Magyarországon kettős, tehát részben erkölcstelen életet, valóságosan vagy a vágyaiban, tehát tettek határán, kicsiben, nem adott és nem kért nyugtákkal kísérletezve, és ezért elképesztően nagy felelősség szerintem, hogy milyen ösztönzést, milyen mintát kapnak. Remélem, tudják és átérézik ezt a készítők, hogy nem csak nézettséget vágynak! A végén derül majd ki. Meglátjuk. Hogy hova jut az Aranyélet.

[Várunk szombat este, ha foglalkoztatnak ilyesmik, Novodomszky Évával több hasonló témáról is beszélgetünk majd, és konkrét tippjeink vannak: TOVÁBB-LÉPÉS.]

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!