Döbbenetesen üres a templom, sőt, katedrális, pedig úgy tudtam a spanyolok vallásosak. Vasárnap van, esti főmise egy apró mellékkápolnában volt, holott a város tele, nagy a fiesta, védőszent és arató ünnepet ülnek. És mégis. Pedig Szent Lőrinc az alkalom, mindenki hordja a kis zöld sálat, rá is van írva a szent neve, de a templomban alig valaki. … Mi lesz velünk? … komolyan kérdezem. Az embernek KELL a rítus, és a vallás már nem adja meg. Akkor mi igen? A többség a politikából is kiábrándult, munkahely sosem pótolta, bulik és énekkarok nyilván szintén nem. Pedig az embernek rítus kell. Közösség és rítus. Tudom, mert nekem is. Nem hiába bőgtem, szó szerint, és hosszan Montserratban, az indulást megelőző misén. Dicsőség, Hála, igen, de nem vallás. Kapcsolat. A rítus Kapcsolatot ad, a Mindenséggel Kapcsolat, valami mély és fennséges jár át a rítus gyakorlása során. Különösen, ha az közösségi. A mise már alig az. Vadidegen emberek, és itt például éneklés sem volt, ami pedig az Egység nagy élménye nekem, mindig, Barcelonában énekeltem a hangzókat, bár a szöveg értelméről nem volt fogalmam. Együtt. Egységben. … és ez halt meg a Világban. És legkomolyabban kérdezem, hogy akkor minek van ideje? Megújul belülről, talán, lassan, nagyon, nagyon, messze túl lassan a ma itt lévő, a vallásból tovább lépő, rítust, támaszt, otthonos közeget vágyó embereknek. A vallás tó. Írtam erről. Fontos és értékes, de Van tovább. És nem, nem csak egyéni út van, hanem közösségi is kell legyen, együtt repülés, ahol pedig közösség és együtt, ott rítus. Kell. Van. Magától alakul. … kidobnak itt közben, máris zárják a szélékesegyházat, ünnepnapon, amikor mise előtt egy órával nyitott … szigorúan kiabál a pap … kijöttem, folytatom … Rítus. Alakulna, magától, de ki mer kiállni azzal, hogy akkor így. Én nem mertem. A Szívesség Közösség válságának egyik oka, hogy kell rítus, hogy egy közösség éljen, növekedjék, sőt, rítus és hitvallás – de ki vagyok én ahhoz? Komolyan. Minden nagy újító a vallás keretei között maradt, Benedek, Ignác, Luther is szeretett volna, a cserkészek ugyanígy, Mózes is, Jézus és Buddha pedig nem adott rítust, csak tanított – amiből másrészt mégis rítus lett, magától, hogy mentek utána, hallgatták és követték. Ez lett a rítus. Mert az embereknek Rítus kell. Csinálnak, ha készen nem kapnak. Aztán a Tanító meghalt, és vele a Rítus is. Megkövült. Csudába. Egy blogot rendszeresen olvasni is rítus, reggel, vagy este. Rendszer. Automatikusan állunk rá. Én is az írásra. Mert kell. … És persze, hogy mindezek fényében könnyű rám nézni, hogy remek, hogy ilyen jól látom, és micsoda kiállásom van, még a szavakkal is bánok valamelyest, bele is kezdtem már, akaratomon kívül, hát akkor csináljam tovább, mondjam, hogyan Legyen … nade emberek, most komolyan … hogy a csudába álljak én ebbe bele? … Pláne, hogy nyilvánvalóan leáldozott a közélet, a politika mostani rendjének is, tehát aki valamit most jól, Jól indít, azt hamar tömegek követik, lásd “Fight klub” című film, vagy Hitler esete, tehát aki ma, ebben az óriási emberi lelki vákuumban elindítja azt, ami valóban Időszerű, és Úgy, annak nem pusztán közösségi, lelki, de közéleti dolgokba is beleszólása, sőt, meghatározó szerepe lesz. Nagyon hamar. Csudába. Igen. Tudom. Tudom, hogy nem kell féljek, hogy képes vagyok rá, hiszen a Szívesség Közösség is nyilvánvaló csíra, csak a Rítus hiányzik belőle, a Rendszer, és az ÉnVagyok.info a lelki téren az, és a Serpa Szolgálat, és az Én Játszótér, csudába is, Egy ez, mind. Egy Irányba Tart. Mind. Persze. Látom, nyilván, sőt évek óta tudom, érzem, mert Vonz és Rettegek tőle … tehát évek óta menekülök. … Nagy ez nekem. Még mindig. … és félek, még mindig félek, hogy csak egó projekció az egész, és nem A Dolgom. Hmm. Igen. Azt várom, hogy túljussak rajta, hiszen racionálisan tudom, hogy nem kell javítani, semmin, a csatorna funkció elég, de másrészt –sokat írtam erről is – tapasztalás nélkül hogyan, hogyan juthatnék túl rajta? … [Huesca, 246 km]

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!