Szoktam magam csúcson érezni olykor, akár egyre magasabbakon is, ahogy az évek haladnak, és már rég nagyon furcsa, hogy mennyire képtelen vagyok ott megmaradni. Furcsa, sőt frusztráló volt soká. Azt képzeltem, hogy tudom a legmagasabb szintet tartani – elvártam magamtól, hogy kellene tudjam. De nem.

Két cikket írtam napokban, és bár a későbbire reagálnak többen, de a korábbi van magasabban. Érdekes ez. Hogy mennyire aszerint lehet csak beszélni, mennyire aszerint hallatszik, ahol az emberek járnak – magamat is beleértve… A völgyből írtam a levelet Orbán Viktornak. Amit onnan tudok, hogy nagyon sok indulat volt benne. Több ponton finomítottam azóta, de még mindig érződik, nyilván, nem is akarom kisimogatni belőle, inkább reagálva feldolgozok csak.

A csúcs életképtelen, és ami még döbbenetesebb, a csúcson igazából csaki imádkozni lehet. Tehát felfelé kommunikálni. Az ember nem ver ott sátrat, mert az gyáva megfutamodás lenne, hanem csak időben reggel indul, felmegy, és aztán estére vissza is ereszkedik – és erre nem is minden nap képes. A csúcs alkotásai igazából a hála képei, mindig és mindenkinél, mert nem lehetnek mások – az ember pontonsan tudja azokban a a pillanatokban, hogy ezt igazán csak Isten érti, még ha kőtáblákkal is tér vissza.

Szép ez nagyon. Nemhogy Péter, de még Jézus sem marad fenn a csúcson. Mert az embernek itt ebben a földi életében a völgyben van dolga, a többi ember között – lehetek a csúcsjáró énre büszke, de botorság, a völgyben kell érthetőek legyünk.

*

Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

Lk 9,28b-36

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!