Szenvedés hatására, különösen halál közelében az ember hinni kezd. Egyszerűen csak. Automatikusan. Mert sebbe teszi a kezét, a saját sebébe, ami a halál fenyegető közelsége. Hmm. Jézus sebe a saját sebünk, bele így nyúlunk, a válság mélységében tapasztaljuk meg, és így értendő, hogy “boldogok, aki nem látnak, de mégis hisznek”. Én így értem. NE akard Jézust látni! Ne akard, mert elképesztő szenvedés az egyedüli, ami az egód arroganciáját lebontani tudja, hogy csakugyan láthasd is. Jobb Neked, ha nem látod. Hogy de hiába olvasod ezt itt, a Hit akkor sem megy? Tudom. Nekem sem ment… Így szenvednem kellett, minden figyelmeztetés ellenére, sokat és soká, hogy végül látni tudjam. Halogatás volt a hibám. De ezt is utólag tudom csak. Bízni nem mertem, tehát lépni nem mertem, mert a változástól, és különösen a bukástól féltem. Szenvedés volt az ár. Az ember bátor vagy szenved. Félelmekkel szembe, ha másért nem, hát a szenvedést megelőzni, de Lépj, mert másképp bizonyosan süllyedsz mélyebbre! Jézus sebeit saját élményként tapasztalja, aki túl soká halogat.

*

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”

Jn 20,24-29

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!