A vallás azért (azoknak) nem működik, mert az emberek (akik) túl intelligensek.

… és ez rendben van. Így. Így van Rendben, nem lehet másként – a vallást idővel hátrahagyja az ember, amikor a hithez, tehát a valódi kapcsolathoz megérkezik. Hmm. A vallás a hitetlen emberek mankója, értve ez alatt a gyermeki hittel élő embereket is. Illetve sok intelligens ember esetében pedig a pszichológiában racionalizálás néven ismert jelenséggel írható le. Mert egy ponton túl az embernek értenie kell, muszáj, szükséges. A rációnak ellentmondó dogma és az ehhez járuló kenetteljes buzdítás egy ponton túl nem “a hit próbája” többé, hanem sértő sokkal inkább. NEM igaz, hogy ez így tökéletes volna, hogy ennyivel be kellene érd. Milliók szenvednek. Ami persze nem baj. Mert a vallás szorításából továbblépni pontosan ez is segít. Hogy kevés. Hogy nyilvánvalóan nem szolgál többé jól, nem nyugtat úgy meg, mint egykor. Sőt idegesít. Szép ez. A fejlődés. A korszakos út, világkép-evolúció, az Istenkapcsolat dolgában is. Folyamatos a fejlődés. És egy ponton túl muszáj az intellektuális igényeinknek jobban kielégítő válaszokat kapni. Eleinte általában keletről. Míg az ember aztán nagy kitérővel, de mégis az Atyához érkezik meg. Jézus magyarázatában. A Lélek segítségével. Lenyűgöző a Rend. Hogy az emberiség az értelme pallérozása által a vallásokat mára egészen egyszerűen kinőtte. Akárki akármit mondd vagy csinál, tehát a jó pápa jószándéka ellenére is. Dogmák többé nem működnek, és nem is fognak működni. Hanem érthető magyarázat kell. Ami egyben a remény forrása, számomra legalábbis. Hogy kereszténységen, iszlámon, buddhizmuson túl Isten tenyéren végül szükségszerűen találkozunk. 2018-ban ezügyben lépések időszerűek. Erre jutottam ma. A sokadik dühítő szertartáson ülve… 🥂

*

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Lk 2,22-40

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!