Az élet lejt, és aki szembe próbál menni válságba jut. Csak az jut válságba, aki szembe próbál menni, aki túl soká áll a lejtésnek ellen, aki magát túlértékeli, aki túl soká “tudja jobban”.

A mester nagy dolgokat tesz, de (szinte) semmit nem tulajdonít magának, nem vár elismerést érte. Nem bölcsességből nem. Nem is alázat okán. Hanem mert a mester a rend részének tudja, a rend részeként tapasztalja magát, eszébe sem jut, hogy magának tulajdonítsa a tetteit. Kapcsolatban áll, és legpontosabban tudja, hogy a kapcsolaton kívül semmire nem volna képes. Onnan tudja, hogy volt a kapcsolaton kívül. Akart, erőlködött, küzdött, amiből csak növekvő szenvedés lett, viszont mióta ezt nem teszi többé, azóta folyamatosan emelkedik. Mióta a megérzéseire hallgat. Mióta a megérzései által súgott irányba nem iránytűvel erőszakolva, hanem lehetséges utakon halad. Mióta nem kialakítani, hanem meglátni próbálja a megoldásokat. Az Úr műveli. Igen. Pontosabban nem az Úr mégsem, itt és most nem befolyásol engem, hanem a pálya lejt “csak” akként, hogy az ember maga Úrrá legyen, az ember Úrrá csak összhang által lesz. A teremtés pillanatban elgurított hólabdának iránya van, és ha az ember az iránnyal összhangban halad, minden működik. Míg ha ellentétesen, akkor nem. Az irány a Rend. Isten a Szeretet, aki rendetelenséggé robbant, ahol bár mindent szabad, de az alapelv a Rend maradt. A mester a rend felé halad, a rend ügynökeként segít. Neked. Az önközpontúság rendetlenség, amikor a lejtőn felfelé, téves irányba megyünk. Lehetséges, de tartósan nem működik. Mert a pálya lejt. Vissza csúszol. Szép ez nagyon, hogy az ember soká próbál Isten lenni, a teremtés pillanatához visszafelé néz, a Tökéletes Önközpontúság idő előtti állapota vonzza, de az élet onnantól működik, hogy a szétesettség tényét elfogadva együttműködni kezd. Aki együttműködik szeret, aki együttműködik rendez. Hmm. Magamban és magamért vagy részeskén az egészért. Az egy nagy dilemma. Nem is igazán az, és sok hatás segít. Válságok különösképpen. Az élet lejt, és aki szembe próbál menni válságba jut. Csak az jut válságba, aki szembe próbál menni, aki túl soká áll a lejtésnek ellen, aki magát túlértékeli, aki túl soká tudja jobban.

*

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.

Mk 5,1-20

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!