Hogy akkor miért járok misére? Mert szükségem van a közösségi élményre, “össze kell gyűljek”, és nincsen jobb ötletem, számomra minden más rosszabb. Szeretem a templomok nyugalmát, a padok kényelmetlenségét, a képek és szobrok látványát, a tömjén illatát, az éneklést, mások kezét fogni, egymás szemébe nézve békét kívánni, az olvasmányokat, és hogy nem kell én beszéljek. Sőt. A szertartás szövegét és az imákat is szeretem, miután éveket vitatkoztam minden egyes szóval ma el tudom Neked mondani, hogy miért van mégis mind úgy jól, ahogy van. A katolicizmus homkra épült, de alatta nyilvánvalóan ott a szikla, a jézusi tanítás számomra meghaladhatatlan, a világban Rend van. Ettől még. Alap funkcióját betölti a vallás, különben már régen megszűnt volna – másrészt, ha jobban betöltötte volna, akkor sok egyébnek, például az iszlám születésének, a buddhizmus reneszánszának, és a tudomány Istentelenedésének sem lett volna módja. Hogy hogyan tovább? Passz. Először is talán fontos a sötétséget, zavart, félreértést, az emberséget elfogadni és megengedni. Az egyháznak is. Ma döbbenetes módon nem értem a napi olvasmányt el, se az erre szolgáló mobil app, se a katolikus.hu oldal nem hozta be. Nem volt még ilyen. Hmm. Évszázados szendergés után a vallás is tovább kell lépjen. Hamarosan. Ez bizonyos. Hogy a módja ennek mi? Fel kell vetni az újat. Nem új, persze, hanem csak igazabb, egyszerűbb, emberközelebb magyarázat, amit fel kell vetni, először is, és ez napjainkban már történik, ki-ki a maga tehetsége szerint teszi, az egyházon kívülről, vitatkozva, és az egyházon belülről is, bizonyos dolgokat többé már nem hangsúlyozva. Utóbbi nehéz, mert a klérus kemény iga. Engedik-e? Meddig? Mikor kerülsz kívülre? És az előbbi is nehéz, mert az egyház autoritása nélkül senki vagy. Mitugrálsz okoskodó, évezredek hagyományaival szemben, nyilvánvaló arrogancia az emberek többsége számára. És mégis muszáj. Ugyanis nem gazdasági, és nem közéleti, hanem világkép válságban vagyunk, aminek megoldása csakis a világkép fejlődése tud lenni – tovább kell lépjünk. Történik is. Lassan, de biztosan. Kitartást és szelíd alázatot kívánok mindannyiunknak, és itt most nem kell nagyra gondolj, hanem csak a helyünket elfoglalni elég. Ne hidd tovább el, ami nem hiteles, és oszd meg, ami az! Ennyi a feladat. Továbbá, igen, tálald a közösségedet meg…
Öröm, ha megosztod!
