Hogy állsz az evangélium szövegével? Értem, hogy talán vitában, de akkor is virágvasárnap van – és van itt valami, ami annyira univerzálisan egyetemes, hogy muszáj beszélni róla.

Olvasd el:

Amint elérkezett az óra, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”

Ezt tegyétek az én emlékezetemre.

Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”

Jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát!

„De nézzétek, az áruló keze is rajta van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ezt megteszi.

Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.

Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük a nagyobb. Erre azt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak fölöttük, jótevőiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha a szolga volna. Mert ki a nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Amikor megtérsz, megerősíted testvéreidet:

Simon, Simon, a sátán hatalmat kért magának fölöttetek, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De én imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben. Amikor majd megtérsz, te erősíted meg testvéreidet.” „Uram – felelte –, kész vagyok arra, hogy börtönbe, sőt a halálba menjek veled!” Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor tagadod le, hogy ismersz engem.” (Lk 22,14-)

Tudja, hogy szenvedni fog, és önként választja az utat – a szenvedés nem rettenti el, nem gondolja meg magát, nem alkuszik meg, nem fontosabb a kényelme.

Tanít, pedig szenvedni fog – az utolsó pillanatig tanít. Semmi nem fontosabb számára, mint a szerettei, hogy adja nekik, amit tud, ameddig csak tudja.

Tizenkét értetlenkedő pasassal tölti az óráit, magyaráz, tanít, lábakat mos, szolgál. Kevesen vannak, és alig értik. De mégis. Legnagyobb, aki legkisebb tud lenni.

Megtérni csakis megingásból lehet. Aki nem bukik (nem néz a lelke árnyékával szembe), nem lehet igazán erős. A vágyak elragadnak minket, és ez is jól van.

Országot az nyer, aki kitart. Aki a magával vívott harcot megnyeri, lesz sikeres, boldog, ismert. Jól az ember csakis önmagát folyamatosan meghaladva lehet.

Boldog Vasárnapot!
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!