Jól látsz? Komolyan kérdezem. BIZTOS vagy benne, hogy jól látsz? Érdekes, hogy honnan tudhatja az ember ezt, és az egyik mód bizonyosan a hatás. Ha érted, hogy miért nem értenek Veled egyet, akik nem értenek veled egyet, akkor van rá esély, hogy jól látsz. Hogy ez alacsony mérce? Talán. Másrészt nem ismerek jobbat… Az ember saját érzése, hogy kimondva igazként rezeg a mondat – utána sem változtatnék rajta –, és a világ reakciójára alakuló belső érzület együtt, ami meghatározza ezt. Aki jól lát, együttérez, aki rosszul, ölni akar. Ezt figyeltem meg. Hogy az ember, amikor jól lát együttérez azokkal, akik (még) nem úgy látják, mint ő, és másrészt, amikor rosszul, akkor megszüntetni akarja, azonnal terminálná a “káros” hangokat. Gyakori élményem ez. És döbbenetes. Hogy együttérzek azokkal, akik ölnének. Továbbá, hogy nem tudom a gerendát a szemükből kivenni. Én nem. Hanem azt csak a szenvedés tudja az emberek szeméből kivenni, amit én előkészíteni tudok. Amolyan csúszdát tudok építeni. Szemekben lévő gerendáknak tudunk egymás számára csúszdát építeni, hogy amikor már eléggé szenved a másik, hogy ne kapaszkodjon többé belé – tehát amikor már szálkává vékonyodott a belső ellenállás –, akkor könnyebben csusszanjon ki. De kivenni nem tudom. Továbbá fogodzót tudunk adni. Hogy amikor a gerendából lett szálka megy, akkor legyen mibe kapaszkodni, mert az embernek muszáj a tartás, gerinc nélkül élet sincsen. Hmm. Világkép transzplantációt végzünk. Pontosabban vetést. Aminek legfontosabb trükkje, hogy ne AKARAD a gerendát, sőt a szálkát se kivenni, hanem hagyd, hogy a másik ember azt magától lökje ki. Csudába is. Megosztó írások nyilvános publikálásával ezennel felhagyok, mert nem segítek azzal, hogy a gerendákkal aztán engem püfölhetnek. Vagy mégis? Érdekes ez. Sok embert látok, aki gerendának vélt meggyőződésével mikor engem verni kezd, az egyszerre reccsen, s kiderül, hogy már szálka volt csak. Jó Harcot mindenkinek! 🙂

*

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”, holott a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!

Mt 7,1-5

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!