Régen minden reggel írtam… nem körülbelül vagy nagyjából, hanem valóságosan, minden áldott reggel. Aztán kifogytam. Nem a mondanivalóból, hanem az időből. Illetve ez sem. A fontosság érzésből fogytam ki, hogy a legjobban használom magam és az időm, ha ezzel töltöm. Nekem sokat adott a napi írás, egy egészen új szemlélet bontakozott ki – de közben hozzám konkrét férfi-nő helyzetekben fordultak egyre többen, nyilvánvalóan nem Jézus-magyarázatban számított rám a világ, nyilvánvalóan nem volt dolgom vallást alapítani. Elmaradoztam tehát. Innen. Pedig máig lenne, lehetne mit mondani, minden áldott nap.
Hogy értendő például, hogy hatalmat adott gyógyítani? Csak a tizenkettőre vonatkozik, vagy mindenkire, aki követi? És mi köze ennek a mennyek országához?
–
Ha a mennyek országa közel, akkor igaznak kell lenni. Belső kényszer. Ha mennyek országának közelségét egy ember elhiszi, akkor automatikusan kell a lehető legigazabbnak lenni – mert talán már holnap véget ér minden. Ha pedig az emberek igazulnak, akkor a kapcsolataik is igazulni fognak, támogatóbb lesz, ami elnyomó, hazug vagy önbecsapó volt, és láss csodát: gyógyulni fognak. Hiszen a betegségek messze túlnyomó része lelki eredetű, és az emberi interakció a lelki okok száz százalékára hatással van. Ha csak őszintébben veszünk egymás életében részt, mindenki gyógyul. Automatikusan. Amiben az sem számít, hogy félelmükben teszik.
Aki hisz, igazul, tehát gyógyul.
Az egyik legnagyobb kihívás szerintem ma napjainkban, hogy miképpen lehet segíteni embereknek igazabbnak lenni. Engem ez tíz éve foglalkoztat, és örömmel jelentem, hogy vannak sikereink – ki merem jelenteni, hogy az EgoYoga gyógyít. Sőt. Hit által gyógyít. Hit által, aminek bizalom az alapja: a közösségben résztvevő emberek bíznak bennem eléggé, hogy elhiggyék, hogy az őszinteség nekik jó lesz. Rajtam múlik? Nem. Pontosan érzik belül is, én csak emlékeztetek – hiteles azzal arányban vagyok, amennyire a belső hangjukat szólaltatom meg. Érdekes ez nagyon. Hogy a saját belső hangomról az derült ki, hogy ha elég mélyre megyek: univerzális. Egy Hang szól mindenkiben. A Hang. És ha segíteni tudunk egymásnak erre hallgatni, mindenki gyógyul.
Hogy akkor bennem hisznek?
Dehogy. De másrészt nem is Jézusban. Furcsa ez nagyon… mert Jézusban hisznek igazából, de anélkül hogy Jézusról szó esne. Hmm. A világ rendjében hisznek, az én interpretációmban. Ami ismét nem rólam szól. Hanem azzal arányban tudnak hinni (és gyógyulni) amennyire igaz, amit én csatornázni tudok. Magyarázatok és rend. A magyarázatok a múltat megérteni segítenek (Hogy kerültem ide?), a rend pedig meder (Merre tovább?). A lelkül síkságán szétfolyt érzések és gondolatok kapnak a rend által irányt. Sőt. Ennél nagyobb dolog is történik, mert a távoli óceán ábrándja helyett mérföldköveket, konkrét közvetlen célt is adunk az embereknek. Csoda. Valóságos csoda a gyógyulásokat látni, és én nagyon-nagyonhálás vagyok, hogy ez a Dolgom.
–
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget.
A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta őt.
Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Mt 10,1-7
Öröm, ha megosztod!
