Aki akar, köt. Ezzel. Amire a válasz a Nem vagy az Ár. Egyértelműen. Az egyértelműség a kötést elvágja. A hajó csak akkor futhat ki, ha a köteleket eloldják, ÉS ezzel egyidőben a vitorlát is felvonják, és a kormány is helyesen áll. Mindez a megfelelő pillanatban, amikor a szélirány, tehát az időszerűség stimmel. A kötések nehezítik ezt. A visszatartó, mert tisztázatlan kapcsolatok, ami soha nem a másik, hanem MINDIG az én felelősségem. Hmm. Másrészt vannak a hajó elemei is, és a mancsaft, akik szintén akarnak, tehát kapcsolódnak, de ők, és ez óriási különbség, elköteleződtek, ami tehát azt jelenti, hogy nem a mólóhoz, hanem a hajóhoz kötötték, annak sorsához, a közös irányhoz kötötték magukat, felszálltak, lekesedésük, tehát hasznosulásuk, tehát boldogságuk ez, a közös, ami a jutalom a szabadnak vélt, de valójában önközpontú akarat feladásáért, tehát azért, hogy a kapitányra, pontosabban a kapitány által képviselt Nagyobbra bízták az életüket. Hmm-hmm. Elfogadni tehát csak olyantól szabad, bármit, aki felszáll a hajóra. Aki elköteleződik. Akivel közös az Ügy ÉS világos, hogy hogyan egészítjük ki egymást, tehát, hogy a funkciónk abban mi. A maga életéhez, szabadságához ragaszkodó ember, aki tőlem mégis akar, anélkül, hogy felszállna, ő köt, és visszatart. Tőle nem szabad elfogadni. Vele legfeljebb kereskedni szabad, tehát adni neki, amit akar, ha az nekem, tehát az Ügynek jó, de ellentételezést, tehát Árat kérni érte, ami által a kiegyenlítés megvalósul, így kötelék nem keletkezik.
Öröm, ha megosztod!
