A legnehezebb téma a mai. Szerintem. Nekem az… mért csakugyan úgy van, hogy NEM szolgálhatok egyszerre két úrnak, amit hosszas bukdácsolás után értek mára már egész tisztán, miközben a megvalósítás olykor még továbbra is akad. Ugyanis eredendő hajlamom van a mammon irányába – lustaság, kényelem, vágyak, félelmek – amit leküzdeni napról napra, sőt pillanatról pillanatra kihívás és munka. A nagylevegő. A nemgondolkodás. A lépés kockázata. Mit sem változott. Annak ellenére változott ez alig, hogy nagy utat megtettem, sokat léptem már, tehát tudom magamról, hogy járni, én, igen, tudok. Hmm. Tömegek tartanak az éppenhogy felálltak állapotnál, ahol a járókát az élet elvette, tehát kisszékre támaszkodtak sértetten panaszkodva, miközben a szőnyeg is remeg már a lábuk alatt. Nehéz ez nagyon. Hogy stabilitás NINCS, mert a helyben állás nem lehetőség. Menni kell. Legkésőbb, mert megéhezik az ember, bármilyen stabil támaszt is építettem, jól csak akkor vagyok, amikor haladok. A mammon a biztonság ígérete. Tapasztalni KELL, hogy nincs, nem valós, délibáb csak, ami közeledve enyészik, mindenkinek tapasztalnia kell ezt, a vágyait sivatagban kergetve, mielőtt a paradicsomban az ember megnyugszik. Mielőtt megnyugodni képes. Ugyanis a paradicsom belső állapot. A békém van az útonhaladással, sőt az Úttal állapot. Hogy bízom, megyek, teszem. A paradicsom a cselekvő ember állapota, míg ezzel szemben, aki vágyakozik és gondolkodik, az szenved – aggódj tehát a holnap miatt, MOST, nagyon fontos, helyes, igen, VITÁZZ Istennel, próbáld bebiztosítani magad, hogy tapasztalhasd, hogy ez nem megy, biztonság nincs, és így a bizonytalanság, tehát fejlődés állapotában megnyugodhass!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha tetszik a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Egyes írások csak Előfieztéssel látszanak.