Érdekes ez nagyon, hogy valóságosan van a beszámoló szerint, a valódi változás tényleg azonnali, és sosem fokozatos. Nem. Hanem egy csapásra értem meg, hogy az egyikkel nincs dolgom, a másikkal van, hogy a munkámat mégsem így, hanem úgy kéne, hogy ez mégsem igaz, az pedig igen. Hmm. A valódi változás Mindig azonnali. Amint a gyógyulás is, mert persze, hogy lelki az ok, és amint fejben átkattan, testben is mutatkozik. És beszédben is. Egyik napról másikra tágul az ember megértése, folyamatos élményem ez, ma megint tágabban látok, mint tegnap – közös Ügy után a Végső Ügy fogalma és jelentősége érkezett ma meg – ma sem csak magamtól, de ma is magamtól is, és ez lenyűgözően csodálatos. Az egész. Továbbá, hogy mennyire muszáj beszélni róla, amikor ilyen valódi változás történik. Muszáj. Egészen egyszerűen meg KELL osztani. Nem valódi a változás, amit nem.

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”

Mk 7,31-37

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!