SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: a napi írásokon túl – amik ide, a blogra kerülnek továbbra is ki – elkezdtem ma az Ember-s-Ég Facebook oldalon régebbi írásokat is megosztani. Ugyanis egy évvel ezelőtt már írtam a mai igehelyről. És nem tudok ma sem időszerűbbet, nem kell többet mondani. Mk. 2, 1-12 kommentárom: Ember, fogd az ágyadat, és menj haza! – Amit nem fogok mindig kiírni ide, hanem érdemes az új Facebook oldalt kövesd, ha ezek érdekelnek. Alább pedig a mai páli levél kapcsán elmélkedek. Öröm, hogy itt vagy! Hálával, István 

*

A teremtés vége a legeleje. Lenyűgözően kevesen tudják ezt, hogy az alkotó gesztus pillanatában az alkotás egész sorsa benne, hogy tehát a legfontosabb pillanat ez, aminek minden más csak következménye. Pontosan mint az embereknél is. Nemzed, és eldőlt. Születik, persze, fel is nő majd, különböző hatások érik, de a lényeg a teremtés pillanatában dőlt mégis el, ügyelj tehát a Tetteidre. Mert folyamatosan teremtesz. És helyesen, tehát igaz emberként élni, őszintén résztvenni sokkal hatékonyabb, mint folyamatosan helyrehozni próbálni az elcsúszásokat. Igen. Párkapcsolatokra is gondolok. Meg munkára, álmokra, projektekre… ami a legelején Benned van, amit Akkor elhiszel valósul majd meg.

*

Testvéreim! Féltő gonddal óvakodjunk attól, hogy valaki közületek későn  jöttnek számítson, amíg érvényben van az ígéret, hogy bemehetünk a nyugalom helyére. Hozzánk ugyanúgy jutott el az üdvösség örömhíre, mint a hitetlenekhez; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. A nyugalom helyére ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. A Szentlélek ezt mondotta: Haragomban kimondtam eskümet, Nyugalmam helyére nem juthatnak el. A világ teremtése óta Isten művei befejeződtek ugyan, mint ahogy egy helyen, a hetedik nappal kapcsolatban az (írás) megállapítja: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját.” Itt mégis úgy nyilatkozik: „Nyugalmam helyére nem juthatnak el.” Törekedjünk tehát bejutni a nyugalom helyére, nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk!

Zsid 4,1-5.11

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!