Hogy a korlátozó, saját Hely felfedezését akadályozó, az Út járásától visszatartó szülőket el kell hagyni, bármilyen kemény is ez, és nem csak magunkért, de őértük is, mert teljes emberként hozzájuk vissza csak így, magunkat előbb felfedezve térhetünk, volt már erről szó. Akkor most arról, hogy ez nagyon, nagyon nehéz. Meg is tenni. Mert belátni könnyű, hiszen logikus, hogy valóban akkor tudunk segíteni, az által segítünk a legtöbbet, ha a magunk útját járjuk, onnan lesz erőnk számukra is, holnap, ha ma távolabb lépünk, de meg is tenni, amikor pedig szeretem, és látom, hogy ettől nyomorultul van, lesz, magányos, reményvesztett, a világot és az én hálátlanságomat akár kárhoztató – az Nehéz. Nagyon. Nagyon, nagyon, nagyon, amihez talán a Lejjebb vidd, akinek segíteni akarsz! gondolat adhat erőt. Ezt is megérteni. Hogy a válság szükségszerű eredménye lesz a mai helyzet megváltozásának, ha a gyermek távolabb lép, igen,

ami azonban a szülő számára is lehetőség!

Szembesülni, újrafelfedezni, új kapcsolódásokat alakítani. Ki vagyok, ha nem vagyok szülő? Mért tagadott a gyermekem meg? Mit tehetek, hogy ez változzék? Kik vannak az életemben a gyermekeimen kívül? Kiket szeretnék, hogy legyenek? Mit tehetek, hogy valóban legyenek? … Igen, szenvedni fog. Node szenvedsz Te is, mind szenvedünk végül, és ennek eredménye a változás, szenvedés az elkerülhetetlen ár, ma, ami másrészt jobb, sokkal jobb és összességében sokkal kevesebb is, mint az évtizedes szülő-gyermek drámák. SOK ilyet látok. Lenyűgözően szomorú, gyermekeket, fiatal felnőtteket, férfiakat és nőket véres bilinccsel láncoló drámákat, ahol a gyermeki kötelesség vélekedése valójában a szülő tudattalan túlélési ösztönének, a saját következő korszakával való szembenézéstől való rettegéséből táplálkozó hatalmi játszmájának, a saját elakadásával való megküzdés halogatásának eszköze csak, ami különösen egyedülálló szülők esetében gyakori. Az elvárt hála. A tévesen értelmezett gyermeki kötelesség. Amikor nincsen miből, de adj, mert a szülőnek adnod kötelességed. Pedig nem.

NEM vagy köteles.

Nem így, így nem. Hanem jól lenni. Legelsősorban minden embernek Jól Lenni kötelessége, tehát a Dolgát és a Helyét megtalálni, választani, beleállni és Tenni, minden más ezután jön. A szülők IS. Hogy ez nem Keresztenyi? De. Nagyon is az, pontosan EZ az, lásd a Jézusi példa. Az édesanyja és a rokonok tanítás közben érkeztek, a Dolga végzése közben Akartak vele beszélni, megszakítani tehát, aminek az eredménye nem az lett, hogy szalad, hanem e helyett valóságosan megtagadta az anyát és a rokonokat, ami által pontosan a tanítást folytatta. Anyám, aki az Atyám akaratát teljesíti. Mondja. Ami kemény. Nagyon kemény, és nagyon világos. Hogy kevés a vérségi kötelék, de még az évtizedes szerető gondoskodás is, mert ha az akarat összhang nincsen meg – tehát értése és támogatása a gyermek saját útjának – akkor bár a szentimentális szeretet marad, de az engedelmesség nem, hanem az nincsen többé. … Nos? … Ki a fontosabb?

[Tihanyi tábor a témában a jövő hét végén – és még van néhány hely.]

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”

Mt 12,46-50

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!