Jézus mellett nem lehet dönteni, a szeretet magában kevés.

Misén ülök épp, a Balaton felett, Kővágőörs, és döntésre ösztönöz a pap, István testvér, hogy dönts Jézus mellett, maradj meg Jézus szeretetében! Csakhogy az én élményem, hogy ez nem megy, mert a szeretetet magában választani igazából nem lehet, mert a szeretet magában választva tulajdonképpen szintén önzés csak. Hogy márpedig Isten a szeretet? Igen. Pontosan EZ az, hogy Isten valóban a szeretet, csakhogy én nem Isten vagyok, hanem a teljesség (tehát Isten) felé törekvő ember, akit nem a szeretet, hanem a nagy egységben elfoglalt helyem, tehát a szerelem határoz meg. Lenyűgözően fontos ez. Hogy a szeretet magában kevés. A rám utalt embereket szeretem, ahogy testvéreimet is, de az embernek a teljes élethez szerelem is kell, tehát lelkesedés és irány, cél és kihívás és küldetés – magát és boldogságot és békét és derűt és bőséget csakis az ér el, aki a szerelmén dolgozik, aki oda Adja magát, aki megvalósítja magában áldozatot, ami ehhez kell.

A szőlőtő lényege nem a másik vessző, hanem a termés.

Kérj és megadatik, idézik sokat, pedig csudákat! A szándékon múlik. Ha helyes a szándék, tehát a tő szándékaival összhangban áll, tehát az Atya iránt érzett egy nagy szerelem részeként hasznos, akkor adatik csak meg, amit kérsz. Másképp nem. No és ezt jelenti a szőlőtő hasonlat. Nem a szeretetet csak, a többi vessző felé, hanem a szerelmet a termés, a lugas, az azt leszakító ember, az abból készülő bor, a derűs esti beszélgetések iránt. A szőlő lényege a termés. Az ember lényege. A helyes termés. És amíg ezzel összhangban akarok és kérek, addig valóban mindent megkapok – aki nem kap mindent meg, annak a kérése NEM helyes. Ez az igazi szeretet. Ahogy a gyermeket szereted Te is, de csakis olyat adsz, ami jó és helyes, számára, itt és most. A kapcsolat az alap. Amit NEM a szeretet, HANEM a szerelem határoz meg. A szőlőtő lényege a termés. Csakis az életed termése mutatja meg, hogy hol állsz, hogy ki vagy – csakis a helyes termés szül valódi tartozást, igaz szeretetet, békét, derűt, boldogságot, egészséget.

Nem Jézus mellett kell tehát dönts. Legkevésbé sem.

Hanem a Helyes, mert őszintén Lelkesítő, tehát Igaz Termés (cél, ügy, küldetés, szerelem) mellett KELL dönts, csakis így leszel a szőlőtő része, bő termés kell, jót és jól, munka által működik az élet.

*

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Jn 15,1-8

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!