Érdekes milyen sokan értelmezik a jézusi tanítást szelektíven, bizonyos részleltek szimpatikusak, mások nem, ezt elhiszem tehát, azt meg elutasítom. Nehézség ebben, hogy így nem lehet igazán érteni. Részleteket természetesen igen, de a tanítás átfogó ívét nem, és “mocsárharc” ezért marad, mert saját töredékes viszonyulásunk, tehát saját önfejűségünk, tehát saját ellenkezésünk akadályozza az emelkedésünket. Csináltam, ismerem, tudom, hogy nehéz továbblépni. Ugyanis az embereknek vitája általában nem a mindennapos, nyilvánvalóan működő tanácsokat tartalmazó példázatokkal, hanem az alapokkal és a céllal van. Gond az Atya konkrét személyes mivolta – legyen mégis “Mindenség” inkább, esteleg Isten általában, de semmiképp nem személy –, nehézség az élet lineárissága és az esély egyszerisége – körforgás tetszene, nehéz elfogadni, hogy a földi pályafutásnak eleje van és vége – és végül az Isten hármassága és Jézus isteni mivolta kihívás – hogy tehát az Atya úgy egy, hogy közben három, és Jézus mégsem Az Isten, de nem is csak ember. Fura talán ez az egész most tőlem, hogy mintha a keresztény tanítást védeném, pedig legkevésbé sem, hanem csak abbéli tapasztalatomat osztom meg, hogy fontos Jézust jól érteni, aminek módja, tetszik vagy sem, hogy az ember nem csak a köznapi példázatok esetén, de nagyobb témákban is pontosan azt érti, amit mondott. Tudom, hogy nehéz. Elképesztően nehéz. Mert sokkal “szebb”, “tökéletesebb”, amennyiben is idealistább, értsd barátságosabb tanítások vannak, és ezek soká vakítják az utat átmenetileg a konfliktuskerülésben megtalálni vélő szellemi útkeresőt. De nem. Hogy az Isten szeretet – amit mindenki viszonylag hamar megért – NEM jelent következménynélküliséget. Mint minden szülő tudja. Nem. Még az isteni szeretet sem. Hanem a világban Rend van, ami igenis következményeket jelent, még ha – és ebben fejeződik a Szeretet ki – végtelennek tűnően hosszú idő után is. Ami az

utolsó ítélet. Korszakváltás csak, planétáris szinten, és el fog jönni. Jó lesz lassan elfogadni ezt. Miközben másrészt nem, apokalipszis abszolút nem most várható még, az én megítélésem szerint félúton van az emberiség legfeljebb csak a korszakos úton, a Ráció nagy válságának mélységeiben. Sőt. Továbblépni pontosan azzal arányban tudunk, ahogy elkezdjük az időszerű, tehát igaz következményeket egymás felé éreztetni is, a tökéletes szeretetben pózolás helyett. Senki nem jó, csak az Isten. És még az ő szeretetének is vannak határai, pontosabban nincsenek, de idővel megállapíttatik, ha egy ember végleg és visszafordulhatatlanul elfogult a Fénytől, a nagyobb helyett magába szerelmesedve és zárkózva és rohadva. Végül öngyilkosság van csak. Az örök élet ellentéte. Magunkat ítéljük. A mennyei hierarchiák csak megállapítják.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.

Mt 13,47-53

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!