Sok nőt látok rejtegetni a szépségét. Pedig az fontos. Sőt. Végül nem rejtegethető. Adottság, amit, mint minden mást is, okkal kap az ember. Okkal, hogy használja, hogy JÓL használja, mely okból kihívás, sőt, igen, kereszt a szépség is. Seb. Tulajdonképpen. Ajándék, de mint minden ajándék csapda is, a seb mélyén rejtőzik ajándék mivolta, mert a szépség olyan érzékeny pont, amit nyilvánosan visel, aminek a hatásával folyamatosan szembesül az ember, nőként, de férfiként is, hogy tőle vagy őt akarják, mások, folyamatosan. Innen a rejtőzködési törekvés mert a meg nem értett, tehát folyamatosan dörzsölődő, hiszen a világ hatásainak kitett sebet az ember persze, hogy tapasz alá próbálja rejteni, lányok gyakran, míg a fiúk inkább visszaéln(én)ek vele, ahogy én is soká tettem. Mindkettőt szabad, sőt, elkerülhetetlen, de aztán végül a visszaélő szembesül egyszer, belehal, egy nap, mikor önzése démonát végül a sokadik törött tükörben meglátja, és a rejtőzködőnek is le kell majd a tapaszt venni, muszáj, mert különben fekélyesedni kezd alatta, az adottság, ami egykor szép volt, de immár vele tompul a lélek is. Hasznosulni kell. A világban mindennek, így a szépségnek is. Eszköz, amit használni KELL végül, kötelesség a Szépség, használni muszáj, csak az nem mindegy, mire. Férfiként egy Ügy funkcióm szerinti szolgálata a Válasz, külsőm ehhez eszköz, sőt, már a külső jól mutatja gyakran, hogy mennyire nyilvános a funkció, annyira vonzó, és másrészt a Nő ugyanígy, hasznosul, az ő szépsége is eszköz a hozzá illő, Ügye révén a Nő szépsége erejét és hatását is csatornázni képes Férfi oldalán. Hmm. Megvan. A Helyén álló ember Szép. És így vagyunk, lehetünk mind azok. Végül.
Öröm, ha megosztod!
