Jézus az igazság lelkét küldte el, és bár ez soká komplikáltnak tűnik, de valójában nagyon egyszerű, mert „csak” szó szerint értendő. Elküldte. És az ember azóta tudja. Tudhatja. Az igazság immár megismerhető. Az önközpontúságát meghaladó, tehát a világ, a mindenség, a másik ember szeretetében újjászülető ember legfőbb jellegzetessége, hogy többé nem magában áll, hanem kapcsolódik, tehát hangolódik, tehát követ. A Nagyobbat. Aminek konkrét megjelenési formája az Igazság Lelke, legegyszerűbben talán összhangzatként elképzelhető, egy magasztos mennyei zenekaron játszódó szimfónia, ami itt és most zeng, és e zengés számunka megérzések fülével észlelhető, az ember funkciója és szólama szerint hozzákapcsolódni – pl. második hegedű – és e Kapcsolat által hangolódni így képes, ami által maga tisztul. Csodaszép ez. És egyetlen feltétel van csak, hogy a figyelme saját fejéből kijöjjön. Más semmi. Aki nem a saját fejében van az szükségszerűen kapcsolódásban, tehát a mennyei szimfónia birodalmában van, amihez automatikusan hangolódik is, az élet, a mások, az események, a megérzések befolyása által. Igazság. Igen. Van.
–
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15
Öröm, ha megosztod!
