Színház az egész. Valóságosan. A Világ. Színház, ahol EGY szabály van csak, hogy a saját szerepedet kell végül játszd. Komolyan. MINDEN a Tied lehet. Május 1, a munka ünnepe kapcsán jut ez most eszembe. A saját szerep. A korlátlan siker, amit az ember igen, elérhet, igenis elérhet, ne mondj le róla, elérheted, HA a saját szerepet játszod. Ez az egy feltétel. Van. És a saját szerep épp innen, a sikerről is ismerszik. Pontosan. Mert minden másban fals vagyok. Döcög tehát, minden egyéb. Kicsit vagy nagyon, csak az az egy nem, ami Lelkesít, ami könnyen megy, ami a Dolgom tehát, és ami így másoknak körülöttem öröm, tehát értékelik, tehát Siker. Is.

A Munka az, amit Szeretek.

Azt KELL csinálni. Igenis. Márpedig. Csakis. Szabad mást, persze, erőlködni, bárhogy, kitérőket tenni, amikről papírt is szeretünk szerezni, hiszen kell a megerősítés, de az igazi, a született tehetség az, ami Öröm. Megváltozhatatlanul ez. És abból siker is lesz. Bizonyosan. Pontosan annyira bizonyosan, mint amennyire most nem láthatom még, hogy hogyan. Én sem látom. Sokan hiszik, hogy azért vagyok ilyen megszállott, engedek meg magamnak szinte bármit, ami eszembejut épp, mert pontos tervem van, hogy hova tart mindez. Pedig épp nem. Hanem tapasztalatok sokaságából növekvő Bizalmam van, hogy nem kell értsem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!