Hol vannak a halottak? Érdekes kérdés ez, amit ha a konkrét feljegyzést szó szerint vizsgáljuk, akkor nem lehet másképp érteni, mint hogy a sírban, és majd az ítélet harsonáira kelnek csak ki onnan. Soká voltam ezzel vitában. Hogy micsoda ostobaság, hiszen a lélek örök, hogyan taníthat bárki ilyet, hogy mintha hibernálna a halál minket, mely időkben a buddhista lélekvándorlás tetszett persze meg, életek körforgása, míg a kör középpontjában abból is kilépünk és a nirvánát elérjük. Picit zavart, hogy ott a semmi van. Feloldódás az egységben, tehát az Én elmúlásom is, akármilyen szépen is mondom, a forrásba visszatérő lélek külön személyes létezésének nyilvánvalóan vége. No de sebaj. Messze van még, és minden ezt tűnt alátámasztani, amihez fontos adalék volt a hipnózis állapotában a születés előtti életbe visszavezett emberek beszámolója arról, amit én is gondoltam, hogy az iskola ott van, az életek a házifeladatok csak, ami után oda visszatérünk, és a felejtés funkciója, hogy most mégis komolyan vegyük.

Míg aztán elfáradtam a pörgésben.

Jézus személye és tanítása akasztott először meg, majd Hamvas Béla mutatott számomra igaznak csengő módon rá, hogy a körforgás modell tarthatatlan, mert Jézussal nem összeegyeztethető, hanem linearitásba muszáj továbblépni. Jelenlegi álláspontom tehát, hogy bizonyos értelemben bár van körforgás – minket segítő Isten-szikrák, és nem konkrét személyiségek dolgában – de az én öntudatom sorsát illetően az út lineáris, tehát nem térek ide vissza, hanem máshol ébredek majd, köztes, iskola-világban, mégpedig aszerint, hogy ebben az első és legnyersebb, tehát legalsó életben meddig jutottam. Ezt gondolom, továbbá hogy nem mindenki megy tovább, mint volt már erről szó. Aki magát választja, az nem. Így érzem. Hogy csakis a helyét a rendben elfoglaló ember megy tovább, minden ember azzal arányban, ameddig ebben jut, és a köztes iskola-világok nem korrekciós, hanem szeretet alapú továbbképzési intézmény, a purgatórium hét szintje abszolút nem rossz, de átugorható azoknak, akik még itt a Földön eljutnak a viszonylagos teljességre.

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”

Jn 5,24-29

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!