– „Szerinted mit tegyen az a fickó, aki nem mer közeledni a nők felé? Pedig vágyik… akarna… szeretne… jó lenne… de úgy tűnik szeretni sem tud… még… vagy egyáltalán nem… és ezért inkább csak magában van.” – jött a kérdés.

– „Szerintem fedezze fel a tehetségét. Amiben jó. Kezdje gyakorolni, és így egyre magabiztosabb lesz, míg végül közeledni is fog merni, sőt, hozzá közelednek majd.” – volt a válasz.

– „De hogyan fedezze fel valaki a tehetségét, aki nem tudja hogy mihez ért, sőt ha azt se tudja mit akar igazából az élettől mert csak sodródik?” – a folytatás.

– „Tegye ki magát új tapasztalásnak. A tehetség csakis tapasztalva derül ki, sok sok mégsem nekem való tapasztalat között várnak az ez igen, no ez igazán én vagyok élmények.”

– „És ha nem mer új tapasztalásokat szerezni és úgy általában lemondó és fásult?”

– „Akkor még nem szenved eléggé.”

– „Akkor mit tegyen hogy eléggé szenvedjen?”

– „Semmit. Aki semmit tesz garantáltan egyre jobban szenved.”

– „Igaz.”

*

Gyakori párbeszéd ez egy ideje, szinte általános, kiteszem tehát ide is, nyilvánosan, mert fontos, hogy nem baj, nincsen Veled baj, korszak csak az irányvesztés, hosszabb vagy rövidebb, amin a becsapódás, tehát a mélypont, tehát az Ügy, tehát a Harc felvállalása előtt mind átmegyünk.

Saját tapasztalatom is.

Évek teltek úgy, hogy nem merek közeledni, az engem igazán vonzó nőkhöz nem. A csinálás által kezdett megváltozni. Így derült ki, hogy nem szeretni nem tudok, hanem nem vagyok szeretetben, ami csak egy másik kifejezés arra, hogy nem bízom a Rendben, tehát magamban, és ezért nem vágtam a Lelkesedésembe bele, ezért halogattam.

Csinálni kell.

Bármit. Végül. Megadni magam annak, ami vonz épp, és így, tapasztalva felfedezni az Ügyet és a Funkciót, tehát a Helyet és a Tehetséget, sok nem között a ritka Igen, és beleállni végül a Harcba. Hmm. Férfi Tábor és Harcosok Klubja is vár, ha ilyesmiben vagy épp. Vagy ha elindultál már, de akadást érzel, vagy ha minden rendben, és szívesen segítenél az utánad jövőknek a Férfi Úton, nagy mágia ám a férfiak közössége.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!