Nomen est omen, minden téren, tehát, igen, a Nagyobb irányában is: a név kifejezi a viszonyt. Hmm. Rácsodálkozás ez most, hogy mennyire szép a fogalmak sora, ahogy következtek, “Mozdulatlan Mozgató” volt az első számomra igaz, aztán a Tao, tehát teljesen személytelen következett, a valódi hit, tehát a saját, igazi, személyes viszony első szikrái ezek, voltak, majd Mindenség és aztán Forrás, Isten csak ezután, Jóisten röviden, legutóbbi időben pedig: Atya. Szép ez nagyon. Ahogy minden benne ez egyetlen szóban, egészen pontosan, lenyűgöző, hogy az egy szó, ahogy a Nagyobbat az ember nevezi elég, a teljes valósága benne, az Út, hogy hol jár, a Korszak, ebből az egy válaszból, ennek változásaiból is pontosan látszik.

Másrészt, igen ez hatalom is… 

Az igazság, annak tudása, tehát az azzal való összhang szükségszerűen tevékeny, cselekvő. Az kell legyen. Aki a Rend-ben áll hatalmas. Nem a sajátja. Legkevésbé sem. Hatalom egy Van, amint Szeretet, Bizalom, Nyugalom – Egy Van csak, tehát mindezek az összhang mértékében együtt mutatkoznak, nincsenek egymás nélkül, nem lehetnek, a valódi Szeretet szükségszerűen Nyugalom, Bizalom és Hatalom is. Fontos ezt tudni. A felelősséget. A hatalom felelőssége, hogy használni KELL. Nem lehet passzív, akinek hatalma van, elveszti, nincsen, ha semmit tesz, ami persze nem új, csak másképp mondom, hogy a Szeretet Cselekvő. Ezért kell az legyen. Mert enyészik, ha nem. Nem az, ha nem. Hmm. Kemény ez nagyon. Hogy az ember Szeretettel arányban automatikusan Hatalmat is kap, válik valódi csodák eszközévé – nem Hatalmas, tehát nem Szeret igazán, aki nem.

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Lk 5,17-26

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!