Valóban másképp csinál, egy csomó mindent, másképp, mint ahogy vártam. Jézus. Mármint dehogy. Jézus? Ugyan. A belső, az új, az igazi István a furcsa, róla beszélek. Elképesztő ötletei a semmiből sorozatban támadnak, amiket megengednem, amikkel könnyedén szaladnom nekem, a régi Istvánnak olykor döbbenetesen nehéz. Fura fazon. Váratlanul, egy szál bottal a kezében, de tisztán és fénylő tekintettel – sőt fényként – jelent egy borús éjszakán meg, legbelül, bennem, hívatlanul, de fellélegzésként, megváltó élmény volt a jelenlétét először tapasztaljam, a nyugalmat, az erőt, a bizonyosságot, belül, hogy talán mégsincs veszve minden.

Azóta vitatkozunk.

Mármint nem igazán, de folyamatosan csúszkál bennem, hogy ki, melyik vagyok a kettő közül, a régi, omladozva szűkülő házban, vagy az új, aki a régiben belül egy nap azzal az igénnyel született, hogy valójában én ő vagyok igazából, és nem a külső máz, nem a pózok, mint ahogy eddig hittem. Érdekes ez. Az élet, az út azóta. Fura olvasmányokon majd fura közösségeken cipelt végig, idealista és irracionális projektek indítására vett rá, amikből váratlanul sok sikerélményt ugyan szereztem, de megélhetést csak sokkal lassabban, mostanra eredményeztek. Megélhetést és növekedést. Könnyebbség másrészt, hogy a régi ház szinte teljesen leomlott közben, kifelé mindenképp, a világ az új Istvánt látja immár jobban, ehhez kapcsolódik, lelkesen, ami által a régi belülre szorult, nekem és a szűkebb környezetemnek hisztizik csak olykor, de tudom, hogy ez is múlóban, mert az új István munkájának eredményként egyszerűen alkalma nem lesz már hamarosan, hogy magunkat bénának, alkalmatlannak, értéktelennek érezze.

Helycsere történt tehát,

és ez csoda. A kettősség múlóban, vagy legalábbis az irányítás már csak ritkán vitás, a kishitű, kötött, sáros rész a kormányt fokozatosan átadta, sőt bízni kezdett a látszólag irracionális, de mégis folyton derűs, valahogy mindig jól döntő újnak, és ez nagy, nagy ajándék. Viszont soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idő, és ennyi munka. Konkrét vajúdás volt, ez a helyes kép, az új ember fájdalomban születik, és ez nem is lehet másképp, hiszen nincsen szülés fájdalom nélkül. A réginek fáj, muszáj fájjon, az a jó, ha fáj. Az új. Minél nagyobb születik, annál nagyobb a szenvedés. Van segítség.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Bővebb info ITT.