Vasárnap még egyenesen beszélt, provokatívat, bátran mondott, ma már rébuszokban szól. Miért? Fontosnak érzem ezt. A változás nyilvánvaló, jézusi korszakváltásnak is nevezhetném, amit számomra fontos megérteni. Tehát. Eleinte maga beszélt, erővel, ami tanítványokat és sok ellenséget szerzett, majd másokat kezdett küldeni, maga példázatok mögé húzódott, és legvégül ismét kiállt. A magam kis életére és a korszakokra vetítve: a Lovag örül az Igazságnak, hangos szóval hirdeti, felelőtlenül kiabálja, ami által csapatot és ellenségeket is szerez. A Harcos észreveszi ezt. A feladatot és a veszélyt. A csapatot összefogja, feladatot és irányt, értelmet ad, küld, az ellenségeket nem hergeli tovább. A Király mindezeken túl, többé semmit nem hirdet, mert semmit nem Akar, maga többé nem, hanem szolgálatban Van, mely okból viszont egyenesen felel, amikor kérdezik, amikor Szavaknak Van ideje.
Hoppá.
A fejlődési – beavatási – út fontos lépése, hogy el KELL a közérthetőséget egy ponton engedni. Muszáj, vagy leölnek – értsd: ellehetetlenít az értetlenek felháborodása, mégpedig nem csak engem magam, de a hozzám kapcsolódókat, tehát az Ügyet is. Hmm. Sokat voltam sarkos. Megmondó. Provokatív. Aminek változni úgy érzem muszáj: a lámpást a lámpatartóba tenni fontos, DE annak az asztal közepén a helye. Csudába is! Tehát nem hogy nem szabad vele mások házait gyújtogatni, hogy ím az igazság, vegyétek már észre, hanem az újdonság: hogy ablakba tenni SEM helyes. Basszus. A lámpás helye az asztal közepén, Van, ami a közösség középpontja tehát, és a fény ettől még nyilván kiszűrődik, látja, akinek szól, de be is KELL annak jönni, aki belőle töltekezne. Kemény. Hogy NEM világítótorony tehát a feladat. Mégsem. Hanem emberség csak. Kicsi házban, összegyűlve, a Fény ha nyugodt, az akarásmentes igazság terjed.
–
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, az ellenségeink azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25
Öröm, ha megosztod!
