Nehéz, igen, a helyeset választani. Sőt. Tapasztalatom szerint általában nem is helyes, ami nem nehéz. Ugyanis a helyes mindig tovább van, tehát nem itt. Fontos ez. Hogy ami itt van, ahol ma tartok, azt már elértem, a tegnap lépéseinek eredménye, egyensúly múlóban, már avul, folyamatosan veszít időszerűségéből, szükségszerűen, miközben a következő lépés épp egy lépésnyivel tovább folyamatosan érik, vár, csábít, de a kettő között a lépés maga kockázat, bizonytalan, olykor szakadéknak is tűnik, amin át-haladni csak akkor tudok, ha vállalom ezt. Nehéz.

A helyes sosem a helyben állás, hanem a következő lépés.

Jelek. Látom a jeleket, folyamatosan, érzem az igazságot, de valóban választani ritkán merem. Csodák születnek, ha mégis. Emberek, családok, közösségek, nemzetek, a minta azonos, merni kell az igazságot választani, muszáj válasszuk, amikor a szenvedésben már elég mélyen vagyunk, mint 1956 októberében például. Egyének választották, akikhez további egyének kapcsolódtak, az egész nemzet. Tovább. Együtt, ha lehet – legnagyobb érték, akikkel lehet – ha pedig nem, akkor külön, de továbblépni, haladni, növekedni folyamatosan muszáj.

Egyének választották.

Sőt. Egyetlen ember talán, mint oly sokszor, hőzöngő kis közösség egyetlen tagja, egy bátor fiatal mondja az igazságot ki, magányos döntés, ami futótűzként terjed ezrek ajkaira szét, de ez mit sem változtat azon, hogy először egy ember mondta ki. Nos? Leszel-e az egyetlen ember? Nem 56 van, de 56 a helyzet, hiszen az igazság ma is bőven vár kimondásra. Talán a nemzet dolgaiban is, de számomra az egyén fontosabb, mert meggyőződésem, hogy ahogy egyre többen merik a saját személyes életük ma érvényes igazságát vállalni, a felé lépni, csakis azzal arányban változik a nagyobb, formálódik közösség, úgy igazodunk, együtt, Mi.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.