Az igazi közösség alapja nem a szeretet, hanem a közös szerelem.

A kapcsolat új minőségét fedeztem az elmúlt években fel, amit egy ma elküldött levélben az alábbi módon sikerült megfogalmazni. Közreadom, mert hálát érzek. Előzménye egy beszélgetés, ami után a másik fél élménye az volt, hogy még jönne tovább és mélyülne, de én nem engedem őt, “nem vagyok erre kész”… 

*

Szia!

Nagyszerű, hogy mondod, és nagyon érdekes, amit mondasz. Az én élményem pontosan ellentétes volt, hogy maximálisan nyílok, adok mindent és bármit, de Te nem tudsz, mert nem akarsz, mert nem ÍGY akarsz beljebb jönni.

Értem a vágyat, hogy beszéljünk még, és az út első felében valóban ez is volt a mód, éjszakába akár, soká csináltam én is. De egy ideje nem így, így nem kapcsolódom.

Hanem csinálás által.

Az embereket a közös harc kapcsolja igazán össze, minden közösség alapja, amin belül sok kisebb ügyben dolgozunk, de hogy egy nagy közös harc van, amibe mind beleállunk.

Világkép, ami mentén cselekszünk.

Fáraszt és kicsit bosszant is azóta a beszéd, mert a csinálástól vonja el az erőt. Hmm. A beszéd a sík kapcsolódási módja, elméletek, tervek, egységet összhangon keresztül megélni. A térben ehhez tettek is kellenek már, tettektől közös a harc, tettek a közösség és az immár másodlagos fontosságú beszéd alapja, hogy az egyén halad, tettek lépései mutatja.

Azokkal állok kapcsolatban, akikkel közös a harcom.

Ez az élményem, és ezért beszéltem a láng továbbadásáról, hogy nem velem mélyülni, hanem másoknak adni az út, adni azt tovább, amit tőlem kapsz, de igazából nem, hanem ráismersz, mert legbelül sajátként tudsz.

Muszáj lesz továbbadni, a közösség ettől születik majd. Velem és másokkal.

A kapcsolat új minősége szükséges, hogy cselekedni kezd az ember, bár nem feltétlen érzi magát felkészületnek és alkalmasnak. Ebben megnyugtatni senki nem tudja a másikat. Hanem a tétlenség szenvedéséből születik a cselekvés, hogy a síkból, tehát a ráció mindenegy-magányából az egyén tettek által továbblép. Mint Jonatán a sirály. Mert Ő akarja. Tehát tenni kezdi. És onnantól új értelmet nyernek a szavak, mert a hasonló élmény a közös alap, ami minden félnek meg kell legyen, hogy tágabban látjuk a világot, hogy belső “kényszerből” terjesztjük az igét.

Velem kapcsolódni most így lehet.

Másképp: a szeretet kevés. Szerelmesnek kell lenni, ellenállhatatlan erővel, és eszerint cselekedni, másokra hatva, másoknak továbbadva, a világot magunk körül így formálva.

Szeretettel,
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!