3-ra értünk tegnap le, és én “sprintben” indultam a Balatonba, tudva, hogy idő még bőven van, merthát félkor kezdek csak. Mélyen beúsztam, nagyon jó volt. Kiérve irány a sátor felé, nagy sokadalmat láttam, lassítottam tehát, gondolva, hogy az előző előadás vége kell még legyen, amikor is csöngeni kezdett a telefonom. Angika hangja: hol vagyok. “Itt.” Mondom erre én, miközben őt is megláttam, és hogy a kör közepe a sátor alatt üres. “Negyed órája várunk.” – hallom a fülemben közben. Hupsz. Engem várnak ennyien, ráadásul negyedkor kellett volna kezdjek, sietve húztam inget és nadrágot, hatoltam a tömegen át, ültem középen le, nagyon nagy élmény volt. Húsz-harminc emberre számítottam. Tizenöt sem lett volna csalódás. Hiszen nem kampányoltunk, a fesztivál-program gazdag, bármit megtalálni nehéz, és mégis, több mint százan voltunk. Köszönöm nektek! A figyelmet, a nyitottságot, hogy hasznosulhattam. Általatok. Nincs az életben nagyobb, mint a hasznosulás, nem megy egymás nélkül, kívánom, hogy a valószínűtlen, de hívogató irányba Lépni mihamarabb Merj Te is, mert lenyűgözően nagy élmény egy kör közepén leülve az embernek a Helyét elfoglalni. Téged is vár. Ígérem. Csak gyere a semmittevésből ki, és lépni, lépni, lépni MERJ!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!