Hogy elvette, esett róla szó, most tehát arról, hogy utasít, pontosabban hogy tudsz-e azzal mit kezdeni, amikor mások Téged utasítanak? Nos? Ugyanis a tartozás alapvető feltétele ez, hogy tudjak utasítást – tehát légyszíves nélkül mondott mondatot – is fogadni. Nálad költöm el a vacsorát. Mondja. Mindenféle kérdés, vagy kérés, vagy udvariaskodás nélkül, egyszerűen csak bejelenti. Mert tudja, hogy joga van ehhez, dönteni, hogy a dolga ennyi, a döntésről a világot tájékoztatni. Hmm. Mintha messze lennénk ettől. Pedig csapat vezetővel, nő férfival másképp nem boldogul, illetve lassan döcögve haladhat csak, amíg közlést fogadni tőle nem tud. Hogy így vagy úgy lesz. És akkor menni azzal, vita és húzódozás nélkül, bízva benne, a férfiban, mert az Tudja. Ami azért biztos, mert ha nem tudná: kérdezne. A férfi kérdez, ha nem tudja, ha viszont nem kérdez, akkor menni KELL vele, még ha hülyeségnek tűnik is az irány vagy a mód, különben aláaknázod magatokat, tehát okkal, a Te viselkedésed miatt cserél le másra.

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!