Fontos ez. Hogy egész nap felnőtt, felelős, emberek sorsa, a család megélhetése múlik rajta, és nem tud állandóan viselkedni. Tehát otthon kienged néha. Aminek következménye, hogy fura dolgokat tesz. Például nem kedves. Vagy nem figyel. Vagy nem segít a csomagokat behozni. A legnagyobb női hibák egyike ezt a nőnek magára venni és úgy fordítani, hogy vele van baja, hogy őt nem szereti. Ugyanis ez csak az egyik lehetőség, a másik pedig, hogy valami más zavarja, ami miatt befelé fordult épp kicsit, ami miatt nem olyan segítőkész vagy kedves, mint lehetne. Nagyon fontos ez. Az okhoz eljutni. Lehet, hogy nem szeret, de ha tegnap még kedves volt, akkor aligha valószínű, hogy ez változott egy csapásra meg. Hanem valószínűbb, hogy mással van baja, leggyakrabban egyszerűen csak fáradt. Amihez a nő sértődése, hogy magára veszi a férfi kedvetlenségét nem segít. Sőt árt. Ugyanis az így induló vita alkalmat ad a belső, más okból keletkezett feszültség kirobbanásának, és máris a tipikus egyikünk-sem-érti-hogy-jutottunk-ide helyzetek egyikében vagyunk, sokkal, sokkal mélyebben, mint a kiindulási állapot, amikor a nő még jól volt.

Hogy mi az alternatíva?

Nem magadra venni, ha mogorva picit épp. Ami a nők nagy része számára sajnos végtelenül nehéz, mert a nők messze túlnyomó többsége nem érzi jónak magát, legbelül nem, elég jónak nem, gyakran már nem, tehát nagyon nehezen őrzi a nyugalmát meg, nagyon nehezen tud nem magában, hanem egyéb körülményekben okot keresni. És mégis muszáj. Muszáj, mert helyrehozhatatlanul megromlik a kapcsolat, ha ezt nem tudja megtenni, ha változatlanul mindent magára vesz.

Hogy és a férfiak felelőssége?

Van. Igen. Azonban fontos érteni, hogy bár a férfi törekedhet magától a hangulati gödörből kiemelkedni, jó ha próbál, de ez ritkán sikerül neki, legfeljebb az idő múlása vagy valamilyen tevékenység által, gyorsan aligha, mert a kibillentség gyors megoldásának módja, hogy támasz kellene hozzá, amit a nőtől remél, ezért is intenzív a csalódás, ha helyette vitát kap. Magától ez tehát nem megy, vita érkeztével pedig egyre kevésbé. Hanem a férfi felelőssége akkor tölteni a nőt, amikor ő maga jól van. Gyönyörködni benne, dicsérni, érinteni, minél többet és minél gyakrabban, szeretni ahogy a csövön kifér, EZ a férfi felelőssége. Amikor jól van. Mert ebből lesz a nőnek tartaléka, hogy a hangulati ingadozást ne magára vegye, hanem tudjon kedvesen a férfi mellé lépni, a buksiját megsimogatni és átölelni. Fontos ez nagyon. Amire büszke nők mondhatják, hogy hülyeség, nőjön fel, menjen pszichológushoz, igen, de akkor viszonya is vele lesz. Vagy egy munkatársával. Aki egyszerűen csak meghallgatta. Hmm. A férfi otthon nem felnőtt. Nem mindig az. Nem lehet mindig az. És ez rendben van, szabad neki. Sőt fontos, mert csakis otthon teheti meg. Másrészt egyre ritkább. Ahogy a világban együtt erősödnek.

[Kapcsolódó, általam vezetett, a férfiak működéséről is szóló tréning a jövő hetfőn induló KIRÁLYNÉKÉPZŐ.]

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!