Indulat VAN. Ahol szenvedély van, ott indulat IS van, Lelkesedés, Ügy, Hivatás, Szerelem indulat nélkül nincsen – NE félj az indulattól tehát, mert szükségszerű, és érték. Hanem a mérték, tehát a kontroll FONTOS. Az indulat a kapcsolódás akadásának jele, mindig, amit mutatni észlelhető mértékben muszáj, egyrészt, hogy ne elfojtás legyen belőle, és másrészt, hogy az akadály elhárításához – mint nyomás alá helyezett vezeték, mutatja hol ereszt vagy záródott el – segítséget nyújtson. Az indulat mint szelep, és mint kommunikációs vészjelzés: érték, MERD hát mutatni, indulatot, ha elégedetlen vagy, de FIGYELJ, adagold, mert a tetteid kontrollja az érzelmek legvadabb háborgása közepette is meg KELL mindig maradjon, engedd, de mértékkel, tehát

uralkodj IS magadon közben!

A férfi az erején, hogy az indulat erőszakba NE váltson – de a nő is ugyanígy. Az ellenkezésén. Hogy az indulat sértődést, makacsságot nehogy eredményezzen, mert a passzív-agresszió ugyanolyan halálos. A kapcsolatra nézve. Sőt… nők sokan haltak már valóságosan, férfiak kezétől az indulat pillanataiban, amint – jó ezt észrevenni – férfiak is, ritkábban női kezek, de női szájak által gyakran. Mert egészen elképesztően végtelenül kilátástalan tud az élet olyankor lenni. Olyan egészen elképesztően vég nélkül szavakba alig foglalhatóan sötét és reménytelen, mikor a férfinak baja van épp, tehát magában nem hisz, és ugyanekkor benne a Nő sem.

Hogy de akkor se kiabáljon?

Jó. De mi mást tehet? A Férfi Célja, hogy a szolgálatát a világban jól ellássa – küldetés, Ügy, munka, Hivatás, funkció, a Férfi itt kezdődik, tehát nem a sikerfüggő hisztis királyfikról beszélek –, amihez neki Rád – a figyelmedre, a hitedre, a megerősítésedre, az Általad számára hozzáférhető Bölcsességre – gyakran szüksége van, a Férfi befelé ezért “zsarnok” olykor, mert az adott helyzetben azonnali és totális figyelmedre lenne szüksége, hogy valamely konkrét kihívást jól oldjon meg és így jó családfő, jó ember, “jó király” lehessen. Fontos ez. Hogy, ha egy férfibe szerelmes vagy, tehát Lelkesít Aki Ő, a Dolga a Világban, adod mindenedet és követed, de olykor mégis zsarnoknak látod, az azért van, mert olyankor vele szembe mész épp – a szerető férfi és zsarnok között a különbség végül csak Te magad vagy. Hogy hozzá hogy viszonyulsz. Ahogy őt az adott pillanatban érted – hogy érted-e.

A férfi akkor indulatos, ha nem érted.

Ha egy férfi indulatos, netán kiabál, azt végső kétségbeesésében teszi, mindig, mert azt szeretné, hogy megértsd, hogy észrevedd. Őt. Pontosabban: magadat, hogy nem rá figyelsz épp, tehát nem érted, hogy a saját fejedben, tehát rajta kívül vagy. Visszatuszkolni próbál. Így. Magába… Nagyon szeretne újra magában érezni – a Hited, az Elismerésed, a Bölcsességed, a Figyelmed –, leghőbb vágya ez, amit kétségbeesetten (szó szerint, a Nő nélkül) vágyik elérni, és innen az indulata, illetve ezért elkeseredett és mélyen magába zuhanó, akár csendesen pityergő az indulat után közvetlenül, egyik pillanatról a másikra. Mert magányos. Mert szomorú. Mert mást remélt. Mert tehetetlen. Mert nem jutott Hozzád át. Érdemes ezt megfigyelni amúgy…

A férfi egyetlen esetben agresszív: amikor ellene feszülsz.

Fontos, hogy ez sosem igazságról szól, és méltányosságról sem, hanem csakis kizárólag arról, hogy mész-e vele, tehát a szavaid nem érdeklik, magyarázatok sem, és semmi azon kívül, hogy hozzá az adott pillanatban őt megértve igazodsz-e. A férfi, igen, zsarnok ilyenkor. Mármint annak tűnik, ha nem érted, hogy miért teszi. De valójában “csak” férfi, aki vezet – vagy vezetni próbál. A maga módján, aszerint aki ő, aszerint, ahogy ő ma tud. Keretei vannak a vele való létnek, az ő emberségének állapota szerint, amihez igazodni kell tudni. Muszáj, ugyanis nem működik, ha ellene feszülsz, ahogy az táncban sem megy. Sőt. Az ősi társadalmakban ilyen ellenszegülés nem egyszerűen elképzelhetetlen, de szükségszerűen halálos volt, mert a Nő a férfi ereje nélkül életképtelen, ami ma sincs lényegében másképp. Mármint persze, hogy életképes a nő férfi nélkül is – csak épp Boldog nem lehet.

Akkor üvölt, ha nem hiszel benne.

CSAK akkor. Amikor nem érzi ezt. Ha MÁST magyarázol, mint ami foglalkozatja… Világvége van olyankor neki, mert azokban a pillanatokban magában eleve nem hisz, hiszen ezért volt feszült, mert baja / kihívása van, amihez a Te segítséged kéne – bár még nem mondta el –, és ezért, a saját békétlensége miatt reagál Neked türelmetlenül, és amikor Te az ő reakciójának látszólag indokolatlan módján felkapod a vizet, akkor az ő élménye, hogy nem csak béna, mert a problémáját nem tudja egyedül megoldani, de még Te sem figyelsz rá, Te sem érted, Te sem hiszel benne, Te sem segítesz neki. Fontos ez nagyon. Hogy az emberek reakciója SOSEM indokolatlan, viszont gyakran nem a kettőtök pillanatnyi kapcsolódása az oka. Elképesztően fontos ez, hogy

NEM veled van baja.

Tehát. Ha ideges, akkor NE próbáld neki a Jogaidat, az Igazságot, vagy őt magát megmagyarázni. Hogy milyen önző. Ne! A vita öngyilkosság. Hanem megérteni próbáld, hogy miért olyan épp amilyen, a felszín hullámzása alatt a VALÓDI okot keresd, a faragatlanságán pici átlépve… Igen. Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy Veled ezt NEM lehet, hogy fontosnak érzed, hogy neki kereteket szabj, hogy szerinted jobbá ő is így lesz, hogy “szent szolgálatnak” érzed, hogy a konfliktust akár Vele magával szemben is vállalod, kettőtökért, tehát Érte – de NEM ez a feladat! Hanem magaddal vállalod-e? A kérdés, hogy mész-e, azzal aki ő, MA, ahol tart, ami a lehetőség Benne, a szerelmed erejében az inspirációd bölcs mélységeiben bízni tudsz-e, hogy attól – Veled! – jobb ember lesz abban is, ami Téged MOST aggaszt? EZ a kérdés. Tehát NEM ő, hanem hogy MAGADAT meghaladod-e. Ugyanis a vele szemben vállalt konfliktustól jobb bizonyosan nem lesz. Hanem dühösebb csak. Vagy csendesen frusztrált. És az előbbi szerintem jobb. Mert

az indulat annak is a jele, hogy még Hisz.

Benned, magatokban. Bármilyen furcsa is. Téged Akar, vissza szeretne kapni. Ezért indulatos… Hogy oldja meg magában? Mondhatod. A teraszon üvöltve vezesse le, és jöjjön “normálisan” vissza. Lehetne – de az egyenlő azzal, hogy a kapcsolatot is feladta. A férfi azért üvölt, mert Remél. Nagyon kemény ez. Hogy a férfi ha magában megoldja, akkor feladta az intimitás helyreállítását, értve ez alatt, hogy olyan távolságot érez, amit már nem próbál helyrehozni. A gond ilyenkor, hogy a nő sem fogja. Ugyanis, ha a férfi az elégedetlenségét látványos és jól érezhető módon – aktív vagy passzív, finom vagy erősebb “agresszió” – ki nem mutatja, akkor a nő “nyert”, és így nincsen a helyzeten változtatni oka. A nőnek. Kivéve ha a férfi kisfiúba zuhan vissza, tehát pityereg, együttérzést kiváltva. Akarod? Aligha hiszem, mert arra meg felnézni nem tudsz, tehát a legjobb változat, ha erőt mutat. Aminek a hirtelen támadó indulat finomabb és kezelhetőbb módja, mint a fagyos távolságtartás, hideg, rideg, érzelemmentes, Téged kizáró jégcsap, akinek Hozzád a világon semmi köze, amit aztán hosszú esdeklés és kínlódás és “kiérdemlés” által lehet csak újra felolvasztani.

NE akard erővel megváltoztatni!

Sem vitával megértetni vele… mert NEM lehet. Erővel nem, hanem viszont az odaadásodat tapasztalva ÍGÉREM, hogy változik, értéked számára fokozatosan Nő, és egyre nagyobb becsben tart majd. Hmm. Senki nem hülye. Hanem mindenki kötött pályán halad. És amikor annak ideje van, akkor vált az ember, ha tud, amikor a síneken váltó van épp. És IGAZ, hogy Te ezt Látod. A férfi váltóját, hogy ez MOST lehetőség lenne, és reméled, hogy átfordítja, és olykor igen, de máskor el KELL fogadd, hogy még nem. Kemény ez. Hogy végül mind AZONOS pályát remélünk. Hogy hozzánk mások kapcsolódnak, vagy mi magunk másokhoz, minden férfi reménye is csak ez, és ugyanezért borul ki, amikor nem Őt Követed, hanem megítéled, tehát kívülről nézed – vagy… ha félsz tőle. Hiába mész utána, ha Tőle közben félsz, mert akkor ezt érzi, hogy az ő mozdonyát visszahúzod. Hmm. Nem elég szerelmes, aki indulattól megijed, az indulat lehetséges következményeiről gondolkodik, attól fél. Kishitűség. Felesleges. Hanem

Szerelmedben Bízz!

HA van. HA a Férfi lelkesít. Aminek az Ő szeretete biztos eredménye, sőt eleve adott voltaképpen az utóbbi is, NEM Veled lenne különben, hanem a kifejezési mód, a kapcsolódás változik. Szépen. Idővel. Bizonyosan. Aszerint, ami Neked megfelelő. Az élet kemény “játék”, és a férfi-nő azon belül talán legkeményebb, mert legközelebbi, ahol csak két szabály van: 1.) a Férfi bármit megtehet, 2.) a Nő bármikor elmehet. Ennyi az Igazság. Mégpedig alapvető igazság. Mert más nem működik. Csakis az abszolút odaadás, tehát szerelem, ami abszolút felelősségvállalást, tehát szeretetet szül. És viszont. A szeretet eredménye szerelem. Egyik nincs a másik nélkül, ÉS pontosan az indulat a növekedés kulcsa, beámennyire utáljuk is, mert a rendszer nyomás alá így kerül, és CSAKIS így csiszolódunk. Egymásnak – önkéntelenül – okozott szenvedés által.

Hogy Te ezt nem választod?

Szabad. Hanem gondoskodást, odafigyelést és kényeztetést szeretnél? Megértem. De az következmény. Annak a következménye, hogy bízol, hiszel és követsz, még ha olykor indulatos is Veled… és értem, hogy a Te apukád sosem kiabált, bár az kizárt, hogy indulat ne lett volna. Elfogadom. De LÁSD a felelősséged, hogy kettőn áll a vásár, tehát anyukádon is állt, amint most Rajtad is. Hogy egy férfi “csak” indulatos, vagy kiabál, netán üvölt, akár meg is üt az azon múlik, hogy ő maga mennyire ragaszkodik – mennyire érzi magáénak a nőt, mennyire értékeli, a részének mennyire érzi, az életet nélküle elképzelni mennyire nem tudja –, tehát emiatt keretezni, fegyelmezni, helyrebillenteni a maga esetlen módján mennyire próbál ÉS másrészt hogy a nő miből ért, meddig feszíti a húrt akarattal vagy figyelme hiányossága, esetleg önimádata okán, mennyire áll ellen, tehát mennyire engedi a férfit elkeseredni, mennyire hajtja kétségbeesésbe. A férfi alapvetően igazodásra bírni próbál ilyenkor, tehát, igen, kimondom egyenesen: elhallgattatni. Nem csak a primitív, de bármelyik, amikor indulatos, és nem egyszerűen, mert nem ért Veled egyet – az mellékes tulajdonképpen –, hanem mert úgy érzi, hogy Te nem érted épp őt. És azt Akarja, hogy értsd, mert szüksége van rá(d), hogy Rá figyelj, és ne a Te változatodra, hogy HARC helyett Követésbe válts vissza. Hmm.

Túl önállóra neveljük a gyermekeket.

Tévedés. Az önállóság Boldogtalanság, a szabadság Magány. A boldogulás és a boldogság útja épp ellentétes, annak belátása, hogy kapcsolódásra, sőt vezetésre van szükségem, amit helyesen követni csakis magam meghaladva tudom, tehát nem az ÉN akaratom a legfontosabb, hanem, furcsa lesz a szó: birtoktárgy vagyok. Magam önként adva. Nem csak a Nő. Dehogy. MINDENKI az. Kallódó juhok vagyunk, akik pásztorukat megtagadva részben farkassá vadultak már, egymást marcangolva ünneplik az önközpontú, hamis, Szabadság “istenképet”. Ugyan. Szabadság, jogok, dehogy… Az ember igenis csakis “birtoktárgyként” lehet boldog, tehát az által, hogy magát önként, boldogan, lelkesen és szeretettel valahova adja és áldozza, tehát kiszolgáltatja, mert valódi helyet, igaz hasznosulást csakis így talál. Magát feltétel nélkül adva, mert igazán adni csakis így, feltétel nélkül lehet. Arra érdemesnek. Nyilván. Ami egyben minden a vita és kiabálás vége. Bizonyosan. Elfogadni, hogy követek, sőt választani ezt, magam egy Jó Pásztornak önként és dalolva adva. Birtoktárgy Vagyok. Saját akaratomból. Bárány mivoltomra, aklomra és Pásztoromra büszke – boldog csak az lehet, aki magát valakinek, így, “örökbe” adja.

Előadás csütörtökönként.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!