Szeretjük csak a fényt látni, holott ahol fény, ott láng, Tűz is van, kinn és benn, fenn és lenn, mindenhol. Tűz, tehát áldozat és átlényegülés, fizikai, lelki vagy szellemi síkon, aminek a fény eredménye, változás eredménye MINDEN fény, az áldozat nyomán bekövetkező átlényegülés közben és által, hő kíséretében szabadul fel. Hogy miért írom ezt? Magamnak, nyilván, mert időszerű továbblépjek, mert halogatok, mert félek, és másrészt mert sokakon látom, hogy azt hiszik, elértek valamit, és mostantól lehet csakúgy fényben állni, immár további változás nélkül, fényt szórni, mert én már tartok ott, elértem, tehát megosztom. De nem. A fény azonosidejű eredmény. A láng, tehát az égés eredménye, amit folyamatosan kell táplálni, fény tehát csakis ott van, ahol valami ég, valamit égetnek, ahol folyamatosan tesznek a tűzre, ahol tehát változás van. Kemény ez. Fény csak ott van, ahol az egyén változik, tehát éget, tehát áldoz, tehát DÖNT, félelmek, tévedések, vágyak, áldozni, szembesülni kell, fényben csakis az, csakis akkor állhat, aki magát a változásnak, tehát az igazság fokozatos kibontakozásának, tehát valódi önmaga, a benne lapuló potenciál áttörésének pillanatról pillanatra folyamatosan megadja, ő és csakis ő, viszont ő automatikusan, mert a folyamat által fénylik, bizonyosan és folyamatosan fénylik, amíg változni hajlandó és képes, míg tehát fel nem adja vagy az égetnivaló el nem fogy. Ez van.

Magunkat égetjük.

Nincsen ugyanis más, végül, az ember csak magát égetheti, nincsen más, ami valóban rajtam múlna, amiről dönthetek, az egy igaz áldozat csakis önmagam lehetek, falak és hiedelmek és függések, hmm, a különállóság tévedése végül, amit mind áldozunk-égetünk, és mindazt, ami ebből következik, és ennek eredménye a fény, tehát a hasznosulás, tehát a boldogság, aminek a lényege nem az, hogy lám, milyen nagyszerű vagyok, egyáltalán, épp nem, hanem a fény pontosan ellenkezőleg, a pillanatnyi állapotom, tehát az elakadásaim felvállalásának, az azokkal való szembenézésnek az eredménye. Fontos ez. Hogy aki azt hiszi, ő készen van, aki csak a jót mutatja, az nem nyitott, tehát nem szembesül, tehát nem változik, tehát fényben sem állhat. Ellenkezőleg. A változatlanság, tehát változásnak való ellenállás minden szenvedés, tehát magány, tehát sötétség oka és forrása, amire az egy valódi és hatékony válasz pontosan ezért az önfelvállalás, megnyílni, merni mutatni, aki ma vagyok, kitenni magam a hatásnak, amit a most Igaz énem a világban ma kívált, aminek okozata a világ felől válaszul érkező következmények, tehát szembesülés, tehát megértések, tehát változás, tehát tisztulás, tehát fény. Automatikus eredménye. Az önfelvállalásé. Ami mindig a nemkész-ség felvállalása, ezt KELL merni mutatni. Mutatnom. Az embert, az esendőt, aki MA vagyok.

Hmm.

Ugyanezt a fizika nyelven is mondhatom. A fény hullám természete pontosan ezt, a változást jelenti. A Nap fénye, tehát változása egészen kis frekvencia tartományban mozog, de nagyon intenzív, olyannyira, hogy a Nap áldozatát legerősebben fényforrásként látom. A szikla ezzel szemben alig változik, és azt is nagyon lassan. Tudom, de nem látom. Az ember pedig egyre tisztul vagy egyre sötétedik, aszerint, hogy hol tart épp a pályáján, hogy a változást engedi-e, és eszerint fénylik, vagy sem. Fény-lik. Tehát fény lényegű, pillanatokra, amikor valóban, amikor igazán benne áll, amikor tehát magát igazán megengedi. Lenyűgöző ez. Hogy akár évezredek távlatában is. És még lenyűgözőbb, hogy ezt a pillanatban mennyire nem kell tudni. Megengedés csak a kérdés. Az itt és most megengedése.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!